by Nicosia
Salonir déli féltekéje a tudománya miatt emelkedett ki. Míg az északi félteke az építészeti remekeiről lett hírhedt, addig dél teljesen megelégedett a csillagászattal, a mezőgazdasággal és az orvoslással mondván, hogy ezzel gazdagabbak, mint bárki más. Mindaddig békében éltek, míg északról más népek nem érkeztek. Tudnivaló volt, hogy északot és délt megosztotta a vallás és tudomány közti ellentét, így az északiak sem örültek az itt honos lakóknak, valamint a déliek sem örültek a nyugalmukat megzavaró vallási fanatikusoknak. Hangot adva nemtetszésüknek a szájcsatából harc lett, a harcból pedig háború. Röpke pár nap alatt felére csökkent mindkét oldal létszáma, a hit sem bírt el a tudománnyal, a tudomány sem bírt el a hittel, így mindkét oldal békét hirdetett.
A békeszerződésben kijelentették együttműködésüket, így dél építészete gazdagabb lett. Így született meg szövetségük székhelye, Solheim, mely nem csak csodás templomoknak és csarnokoknak adott otthont, de egy kolosszális méretű kastélyt is emeltek a félsziget közepére.
Így éltek tovább mindaddig, míg egy olyan csapás nem következett, amit senki sem tudott előre megjósolni. A part felől soha nem látott idegenek érkeztek: sötét bőr, hosszú fülek, világos haj, szemükben az ölni akarás ki nem hunyó lángja. Egy éjszaka alatt mindenkit sorra pusztítottak, felégették a falvakat, mindenen és mindenkin végigsöpörtek, aki az útjukba került.
„S a tűzviharban akkor jelent meg Ő, ki a lángok közt sétált, lesújtó keze maga a harag. Eljön a nap, mikor az eget vér festi majd be, s ereje megnő a Sötétnek, mert Ő a halál, ki...” – egy szerzetes utolsó, feljegyzett szavai.
A tűz tombolásában egy hatalmas alak jelent meg, kinek láttán rémületes sikolyok töltötték meg az éjszakát. Khoor maga jött el, hogy elvegye jussát, s hogy uralkodhasson saját földjén, mit kiszemelt. Történt ugyanis, hogy az északi népek, kik erre tévedtek, Lunaton száműzött papjai és hívei voltak, kik nem értettek egyet a számukra hamis istenek tiszteletével. Amikor azok összegyűltek, hogy titokban imádják isteneiket, Khoor leszállt közéjük, s mindenféle jóval kecsegtette őket: ha délre utaznak, templomot és kastélyt építenek bálványozott isteneik számára, azt imádhatják, akit akarnak, és biztos, hogy az istenek megajándékozzák majd őket hűségükért. A hívek, kapva az alkalmon és engedve a csábításnak délre hajóztak, s ott telepedtek le. Miután megbékéltek a déli népekkel, még mindig Khoor hatása alatt építették masszív templomaikat és a kastélyt annak tudatában, hogy majd az istenek eljönnek és megajándékozzák őket, ahogy azt Khoor megmondta. Khoor mindeközben a tenyerét dörzsölte, hogy végre nem csak Anamúrnak, de számára is lesz egy hely Saloniron, ahol kedvére tehet. A hívők mit sem tudtak arról, hogy a templomot és a kastélyt Khoornak építik, így amikor eljött a megfelelő pillanat, a Halál istene eljött, hogy betartsa ígéretét: elküldje lelküket szeretett isteneikhez.
Ahogy Khoor végigsöpört sötételfei segítségével a földrészen, és elfoglalta az őt megillető trónt, a természet mintha felébredt volna, a Halál istenéhez méltó helyre szabta át a környéket: Khoor birodalma sötét fellegekben úszott, halálmocsarak és borzalmas erdők emelkedtek ki ott, ahol eddig békés volt a természet. A félsziget tökéletesen védett annak ellenére, hogy úgy látszik, könnyen megközelíthető, viszont a folyamatos fellegek miatt sosem látni túl a szigeten, Khoor kastélyát pedig sötét teremtményei készek megvédeni, ha kell.
