Sárkánylovasok Akadémiája

A lépcsőn lassan araszolva indulok meg, miközben hallgatom, hogy odalent nagy a sürgés-forgás. Már rég felébredtem, még az első napsugarakkal, de hisz ez nem is meglepő. Ki tudna aludni, amikor tisztában van vele, hogy élete egyik legmeghatározóbb napja jön el? A megannyi tanulás, a sok felkészülés, amit eddig nagyjából elméletben vettünk most testet is ölthet és a mindennapi teendőimmé válhat. Mindig volt valami, ami miatt kilógtam a sorból, vagy a szerencse került el úgy igazán messziről. De hiába igyekeztem, mindig hiba csúszott a gépezetbe. Meg akartam lepni a szüleimet, hogy én már akár indulásra is készen lennék, teljesen felöltöztem és esküszöm annyira izgatott vagyok, hogy még a reggelit is legszívesebben kihagynám. Épp csak eltervezem, hogy osonok oda anyámhoz, hogy aztán jól meglepjem, most nem kellett ébresztenie egy pillanatig sem. Mindig is szerettem aludni, de most sokat forgolódtam és álmodoztam.
- Jace kicsim, kelj fel, készülődnünk kell. – kiáltja el magát jóanyám, én pedig olyan hirtelen összerezzenek ezen, hogy az utolsó lépcsőfokban is képes vagyok elbotlani és egyenesen az asztalig szaladok a lendülettől, már persze ha nem szeretnék eltaknyolni.
- Elkészültem! – húzom ki magam szinte azonnal és rugaszkodok el az asztaltól, mintha az iménti malőr nem is lett volna, majd anyámhoz lépek, megölelem és nem telik el sok idő, már engedelmesen eszem a reggelimet. Pedig nem is vagyok annyira éhes.

A kis malőrt elégedetten nyugtázom, hogy nem buktam orra a nagy megérkezésben, de nem tudom nem egy széles vigyorral lereagálni anyám szavait, ahogy érdeklődik. Mintha egyébként nem tudná, hogy mi várható ma, hisz egész este izgatottan erről beszélgettünk, hogy ha esetleg mégis egyszer igazán mellém szegődne a szerencse, akkor lehet egy saját sárkányom is és nem Guzurrut kell szüntelenül kerülgetnem. Mondjuk ettől még nem oldódna meg a probléma és a kis átokfajzat ugynaúgy itt tekergőzne körülöttünk, morzsákat és egész nagy falatokat is ellesve. Mint valami konyhamalac.
- Jaj anya, dehogy. - forgatom meg a szemem, mintha egyébként nem lenne igaza és nem lógnánk folyamatosan együtt. De a családtól függetlenedni fontos, mások gyerekei sem otthon lebzselnek és nem a szüleikkel csinálják a legtöbb programot.
- Akkor majd segítek eloltani az új sárkányommal. - jelentem ki mindezt büszkén, mielőtt nekilátnék a reggelimnek és ráförmednék Guzurrura, hogy hordja el innét a pikkelyes hátsóját, mielőtt megtalálom a seprűt és jól megbillentem vele. De a kósza gondolat is hamar szertefoszlik, amint meghallom anyám kérdését. Én ilyen munkát csinálni? Neem, dehogy.
- Ha tüzet köpne se szánnám ilyen unalmas munkára, a sárkányoknak az égen a helyük, ahol már messziről megvédhetik a várost a betolakodóktól. - elég erős elképzeléseim vannak már most arról, hogy mit szeretnék csinálni, pedig még a sárkányom sem kelt ki. Remélem nem egy Guzurruhoz hasonló kis miniszörny kel ki, mert vele legfeljebb kinevetnének.
- Tudok vigyázni magamra, anya! - a hangomba némi nyafi vegyül, de csak felháborodásom jeléül szigorúan. Nagyfiú vagyok már és ha kell, akkor egyedül megyek el. Persze pont édesanyám megláthatja az arcomon a bizonytalanságot, hisz mégis csak egyedül kell megtennem a saját első lépéseimet és ez a mai nap igazán nagy lesz.