Jace & Syra
Nagy szemekkel pislogok az alattam heverő fiúra, mikor megemlíti, hogy nem kell ellenőriznem, hogy mikor fürdött. A szagokból ítélve - bármennyire nem szeretném - meg tudnám állapítani ezt is, legalábbis egy körülbelüli időre. Tisztában vagyok azzal, hogy a képességeim egy istentől eredeztethetőek, de sajnos arra még nem sikerült rájönnöm, hogy melyiktől. Alapvetően a kevéske tudásom az istenekről annyiból áll, hogy nagyjából fel tudom idézni a neveiket, s hogy melyik domain a fő területük. Így tehát amikor a szüleim elmondták, hogy végtére is nem ők az igazi szüleim, hanem egy idegen adott át nekik azt mondván, hogy különleges vagyok és isteni erőkkel felruházott, sokáig vesződtem a gondolattal. Nem haragudtam a szüleimre, valahol inkább az isteni felmenőkre. Meg tudom persze érteni azt, hogy az istenek ha utódot is hoznak létre egy halandóval, akkor egy előre kijelölt út elé állítják, egy olyan sorsot szánnak neki, amiben nincs helye az egy helyben történő ácsorgásnak. Az út veszélyes, egy gyerek nevelése még veszélyesebb. A szüleim nem mondtak nemet egy isten leszármazottjának, s egyébként is ki az, aki megkérdőjelezné a hatalmasok akaratát? Úgy mondják, a mi sorsunk is elrendeltetett. Így kellett lennie, és itt kellett felnevelniük, különben most nem lennék az, aki jelenleg is vagyok. A szüleimet úgy szerettem, mintha az igaziak lennének, elvégre ők neveltek fel, és mindent megadtak, ami tőlük kitelt. Amint felnőttem, mindent visszaadtam számukra. Örülök, hogy nem kell tovább a szegénységben élniük, van tető a fejük felett és egy olyan munka, amibe nem őrülnek bele. Az persze, hogy melyik istenség is figyel rám, máig kérdéses. Nem sikerült kiszűrnöm a képességeim alapján, hiszen bármelyikük felruházhat akár jó szimattal, akár jó hallással.
- Nos... azt mondják, a lassú olykor szenvedélyesebb - szúrom oda csípősen, miközben felállok róla. Ha már arról van szó, hogy rajta tanyáztam, kíváncsi vagyok, hogy birkózik meg azzal, ha valaki másféle megjegyzéseket tesz neki. Nem vagyok vak, a fiú bár béna és egy szemtől szembeni harcban szétrúgnám a seggét - valószínűleg -, de jóképű. Nem mintha ez az egy jelző bárkit is megmentett volna veszélyes helyzetekben. Adódtak már alkalmak, amikor olyan szerepekbe kellett bújnom, hogy csábítsak el egy nemest és szerezzek meg információkat, de... mondjuk úgy, Jace-nek itt több szerencséje lett volna, amikor kiderült, hogy a nemes nem szereti a nőket. Ugyanakkor ezt kihasználva és hírét adva egy olyan területen, ahol az ilyet megvetik, a balszerencsét át lehetett fordítani az én javamra.
A fiú úgy szúrja nekem megjegyzéseit magabiztosan, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy nekem is meg vannak a forrásaim arra, hogy megszerezzem a tojást. Oh, igen... mivel nincs is tisztában vele. Tény, hogy talán tovább tartana, de nem sokszor buktam még el. Ha pedig mégis elbuktam, a királynak voltak mentőövei. Persze szerettem úgy felfogni a munkám, hogy nincs, azzal ugyanis túlságosan félvállról vennék mindent, és nem adnék bele száz százalékot.
- Ha rosszat akarnék, elvágtam volna a torkod még akkor is, ha tudom, hogy veled könnyebben megtalálom a tojást. De több szem többet lát, több kéz többre képes, és úgy gondolom, nekem szükségem van a szemedre, neked pedig a kezemre - bármennyire is félreérthető mondandóm, úgy hiszem, igazam van, és nyugodtan veheti kétértelműnek. Ezzel viszont azt is jeleztem, hogy hajlandó vagyok szövetségre lépni vele, hogy együtt találjuk meg a tojást. Csak tippjeim lehetnek, hogy ő mit akar vele kezdeni, ezek közt az is szerepel, hogy szimplán azért, mert drakojan. Nem hagyhatja, hogy egyetlen tojás is bajba kerüljön, legyen szó akár dragoniai, akár vad tojásról.
- Jace - ismétlem a nevét, amikor bemutatkozik. A kémmester mindig azt mondta, hogyha valaki a nevét mondja, ismételjük meg, ezzel szimpátiát is keltünk, és persze nekünk is sokkal könnyebb megjegyezni, miután kicsit megpörgettük a nyelvünkön.
- Sok érdekes és furcsa dologgal találkoztam már az utam során. Néha magam is megkérdőjelezem, hogy mitől lepődnék meg - talán a kisebb dolgoktól, tenném hozzá, de már csak gondolataimban szerepel a mondandó. Azt hiszem, a hétköznapi dolgok jobban meglepnének, ami mindenki másnak mindennapos, megszokott. Például ha az utcán rám mosolyognak köszöntésképp csak azért, mert ismernek vagy örülnek nekem. A szüleimhez, a királyhoz és a kémmesterhez hozzászoktam, de ha a zöldségárus tenné szimplán azért, mert egy vásárlója érkezett, az számomra meglepő lenne. Ha hirtelen egy kis megbánást tanúsítanék azok iránt, akiket egyszer vagy többször átvertem munkámból adódóan, meglepődnék. Ha szerelembe esnék, akkor azt se tudom, hol állna a fejem a meglepettségtől.
Csak hallgatom a mondandóit. Egyetértek azzal egy bólogatással, hogy egy sárkány veszélyesebb, ha rossz ember kezébe kerül. Ha gonosz ember kezébe kerül, akkor a sárkány képes elveszíteni saját magát, elvégre korrumpálhatják olyan mértékekben, hogy a sárkány ereje egy másik szintre, más aspektusra lép. Viszont amikor elindul, hogy a sárkány és a sötét személyek után eredjen, hezitálok.
- Jace... láttad, mire képesek. Egyik helyről a másikra úgy jutottak el, hogy a lábukat sem mozdították, csak suhantak. Valószínűleg soha nem érjük utol őket, csak a gonosz fészkében. Akkor még nem késő. Úgy tudom, egy sárkány kikelését nem lehet siettetni, akkor ugyanis fejletlen lesz, aminek nem venné hasznát az, aki elvitte. Javíts ki, ha tévedek. Szóval hacsak nem megenni akarja, amit erősen kétlek, akkor van időnk. De ha éjt nappallá téve is követnénk őket, akkor sem jutunk oda, márpedig egyikünknek sincs végtelen energiája - figyelem az arckifejezését, hogy hogyan reagál. Remélem, hogy megérti, hogy bottal üthetjük a nyomukat akkor is, ha most elindulunk. Halványan érzi a tojás energiáját, ha pedig egy bizonyos pontnál távolodnak, akkor teljesen elveszíti a jelet. Az egyetlen útirányunk jelenleg délkelet.
Körbenézek.
- A gyerek tartozott valakikhez, elvégre nem vitte volna el a tojást csak úgy magától. Ami azt jelenti, hogy valakiknek van fogalma arról, még ha csak egy kevés is, hogy mi folyik itt. Jobb lenne őket megtalálni, és kideríteni. Ha több információnk van arról, hogy kikkel állunk szemben, akkor felkészültebbek lehetünk arra az esetre, amikor találkozunk velük - bízom abban, hogy Jace felfogja a helyzet veszélyességét. Nem rohanhatunk oda felkészületlenül, hiszen ha tényleg utolérjük őket, és harcra kerül a sor, ők túlerőben vannak. Tudnunk kell, hogy kik ők és mire képesek, és hogy egyáltalán kinek a parancsára voltak itt.
by 
