by Griffel Kahlvarba
"Irány Kahlvar!" Könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ha félretesszük is az elfek elnyomását a térségben, már az odaút maga is veszélyekkel teli. És hol máshol jutna át egy bátor kalandor a Királyok Földjére? Hát persze, hogy a Süvöltő Hegységen át. Eredetileg családja nyomát kutatva indult el Kahlvar irányába, melyet vágyat egyre inkább felváltott az utazás a világ megismerése iránti szeretete. Normerét mindig is inkább tekintette otthonának, mint Angosiát. Utóbbiban született, mégis a másikban élte le élete nagy részét. A sűrű erdők és az életet tisztelő környezet mindig is jót tettek a lelkének. Nem mintha szülőföldjén nem lett volna így. Szülei elvesztésével azonban ahogy elindult élete egy szakasza azon a helyen, majdhogynem ugyanott le is zárult az. Most pedig vándorol, hogy megtalálja az okokat.
Tudta, hogy Kahlvarba nehéz átkelni, főleg a magafajtának, mégis tett egy kísérletet. Egy veszélyes kísérletet. Úgy döntött, hogy griffel szeli át a Süvöltő Hegységet és a magasról néz majd le a belpolitikától megrontott országra? Városra? Területre? Mindennek lehetett volna nevezni, de abban bizonyos volt, hogy nem szívesen szállna be a csatározásaikba.
Kapva kapott hát az alkalmon -valójában innen jött az ötlet-, mikor egy fogadóban -csuklyáját arcába húzva hallgatva- megtudta, hogy egy férfi griffekkel utaztat át utazókat Kyogréből Kahlvarba.
Be sem fejezve ételét megindult hát arra, amerre a szóbeszéd irányította és nem volt könnyű dolga. A zord környezet felváltotta a zöldülő erdőket és hirtelen úgy érezte, elveszett. Felnézve a magas csúcsokra megszédült és már nem is tartotta olyan jó ötletnek a repülést, hiába vágyott rá, hogy kitárja karjait a süvítő szélben és haja versenyt száguldjon vele. Azonban már túl késő volt. A hegy lábánál egy magányos fánál egy rongyokba öltözött, sártól mocskos alak vigyorgott rá és megvillantotta felé griff-jelvényét, hogy még véletlenül se lehessen eltéveszteni, kiről van szó - már ha a falusiaknak hinni lehet.
Bátortalanul botorkált oda az idegenhez és fejét félrebillentve nézett fel a csúcsokra.
- Úgy hallom, griffeket adsz bérbe. Hogy juthatnák az a Süvöltő Hegységen?
- Jól hallottad, barátom - húzta még szélesebbre ronda mosolyát a másik. - Három arany egy út; kettőt most kell átadnod, egyet pedig a griff tarisznyájába kell beletenned, hogy tudja, ki küldte. Persze később az is az enyém lesz, hehe. Persze.. Csak hogy az állatot etessem.
Andrel kétkedve nézett végig rajta, ami láthatóan sértette a férfit. Nem bízott meg benne, ahogy a pénz értékéről sem volt sok fogalma, így nem tudta, hogy három arany sok-e vagy kevés. Ám pont volt nála ennyi, így nem bánta odaadni az útra. Amire szüksége van, azt úgyis beszerzi, vagy a természet kisegíti, ám neki a leggyorsabb utat kellett választani Kahlvarba, mielőtt kihűlt volna a nyom. Odaadta hát a három érmét és lehajtott fejjel várt.
- Akkor én most mennék is a madárért, megmondom neki, hogy ki várja. Megkérdezhetem uraságodat, miért akar Kahlvarba utazni?
- Személyes ügy - zárta le a témát a fiú.
Innentől pedig azt tette, amit a griffszelídítő mondott neki: várt. Három órán át fagyoskodott, mert nem mert egy tapodtat sem arrébb menni, nehogy lemaradjon az útjáról. Izgalommal telve, ugyanakkor még mindig bizonytalanul és kétkedve várta hátasát, aki csak nem jött el. Leült a magányos fa tövébe és néhány perc múlva két favágó tűnt fel a hegység fái között.
- Én megmondtam neki, hogy az a l*tyó..
- Csitt, nézd.. - mutatott a másik Andrelre. - Szegíny, egy újabb pára akit átvertek.
Erre felkapta a fejét és érdeklődve tekintett feléjük, ugyanakkor nem akart tolakodónak tűnni, így nem szólt egy szót sem, megvárta, hogy kiteljesedjen a beszélgetés. Ám ahelyett, hogy tovább folytatták volna útjukat, óvatosan felé indultak, mint akik egy ismeretlen állatot méregetnek és azt próbálgatják, lehet-e esélyük ellene. Andrel nem érezte ilyen vadnak magát.
- Hejj, mifene hozott téged erre? Azt hittük, csak mi járjuk ezeket az erdőket.
- Jó uraim - állt fel az elf a földről -, egy derék férfi három aranyért griffen repítene át a Süvöltő Hegységen, legalábbis ezt állítja. De elment már három órája..
A két férfi meghökkenését hamar váltotta fel a gúnyolódó nevetés.
- Nem griffember volt az, hanem csaló, mihaszna. Egész évben itt várja az áldozatokat. Mi vett rá arra, hogy higgy neki?
- A közeli faluban hallottam a szóbeszédet, hogy griffen lemehet eljutni Kahlvarba - mutatott a helység irányába.
- Nem griffen, hanem a Griff nevű hajón lehet eljutni Kahlvarba - magyarázta az első. Andrel arca elhűlt a döbbenettől.
- Oszt mi dolga a magadfajtának a Királyaink Földjén? - Kérdezte a másik gyanakodva.
Az ifjú elf nem akarta megvárni ennek a végkimenetelét; felkapta felszerelését és futásnak eredt.
- A hajót a kikötőben találod; mondd a kapitánynak, hogy rászedtek - kiáltott utána a barátságosabb favágó.
- Köszönöm - fordult vissza a fiú és látta, hogy a társa vállon löki őt, mintha nem helyeselné a segítségnyújtást.
Innentől pedig csak előre tartott a lába. Le a meredek hegyoldalról -már amennyire ezt a magasságot már hegynek lehetett nevezni-, át mindenen, egészen a kikötőig. Ott egy egészen más világ tárult a szeme elé: az emberek nyüzsögtek, rohadt hal szaga áradt mindenfele, a járókelők félrelökték őt, mert fontosabb dolguk akadt, minthogy a szemük elé figyeljenek. A civilizált élet még mindig barbarisztikus mélységekbe volt képes lezülleni és ez a hely kitűnő példája volt ennek. Félszegen indult meg a hajók felé és halkan tűrte, hogy a fontosabb emberek félrelökjék őt, mint egy unalmas vászonbabát az arisztokraták vásárán.
Jól tudta, hogy vegyüljön el mások között és ez a tudása most sem hagyta cserben: nem kérdezett és csak illedelmesen válaszolt. A Griff nevű hajóhoz érve levetette csuklyáját és a pénzszedőhöz lépett.
- Ez a Griff nevű hajó, mely Kahlvarba viszi az utazókat?
- Ez ám, fiam- Anamúr szellemére, téged meg mi lelt? Mitől vagy ilyen reszketeg?
- A határmenti griff állomásától futottam idáig.
- Téged is átvert az a petyhüdtp*csű Slvain? Jól van, legyen.. Ma jutányos áron juthatsz fel a Griffre.
Andrelnek felragyogott a szeme. Elővette megmaradt pénzét és számolgatni kezdett.
- Hagyd csak, hagyd csak - az elég lesz - mondta mohó szemmel a férfi és átsöpörte markába az aranyakat. - Egy arany híján vagy, de felengedlek.
A fiú hálásan meghajolt és csuklyáját ismét az arcába húzva felszállt a hajóra.
Az út egyenetlen volt és kellemetlen. Sokan bámulták őt, noha szólni senki nem szólt hozzá. A hullámok miatt ide-oda hánykolódó hajó furcsa új élményt nyújtott az ifjúnak, aki először szállt fel ehhez hasonló járműre. Hirtelen úgy érezte, még a griff is jobb ötlet lenne. Betegnek érezte magát és gyengének, de kihúzta a célállomásig.
Kahlvart már a vízi járműről alaposan megfigyelte, hogy könnyebben tudjon elosonni katonák, őrjáratok mellett. Lenyűgözőnek találta a csodálatosan felépített házak sokaságát, melyek oly idegenül magaslottak az emberek fölé. Nem kellett így külön figyelmet szentelnie mindennek a leszálláskor, így könnyen elslisszanhatott az őrök mellett, akik hitetlenkedve meredtek utána, mielőtt üldözőbe vették volna. Esélyük sem volt a fürge elffel szemben, aki könnyen bele is olvadt környezetébe, még annak ellenére sem, hogy őnekik jobban kellett ismerniük a kikötőt, mint a jövevénynek.
Néhány levágott utca és felfedezett sikátor után lerázta a nyomában loholó őrséget és új tapasztalatokkal lett gazdagabb. Tudta, hogy ha láthatatlan kíván maradni, minél előbb be kell vetnie magát az erdőbe, nehogy ideje előtt felfedezzék és végleg lemondhasson küldetéséről. A saját világába kellett érnie, ahol tudja, mihez kezdjen magával és minden mással. "Hazai" terepre jutnia, hogy tudja, merre tovább. Egy olyan helyre, amit ismert, legalább annyira, hogy tudjon tájékozódni, hogy a levelek suttogásából megértse, merre tovább. Egy kiindulópont. Valami, ahonnan lehet hova tovább menni. Egy otthon. Egy menedék. Nem tudta pontosan, hol van ez a hely. De minden igyekezetével azon volt, hogy elérje. Így érkezett meg Andrel a Griffel Kahlvarba.
Tudta, hogy Kahlvarba nehéz átkelni, főleg a magafajtának, mégis tett egy kísérletet. Egy veszélyes kísérletet. Úgy döntött, hogy griffel szeli át a Süvöltő Hegységet és a magasról néz majd le a belpolitikától megrontott országra? Városra? Területre? Mindennek lehetett volna nevezni, de abban bizonyos volt, hogy nem szívesen szállna be a csatározásaikba.
Kapva kapott hát az alkalmon -valójában innen jött az ötlet-, mikor egy fogadóban -csuklyáját arcába húzva hallgatva- megtudta, hogy egy férfi griffekkel utaztat át utazókat Kyogréből Kahlvarba.
Be sem fejezve ételét megindult hát arra, amerre a szóbeszéd irányította és nem volt könnyű dolga. A zord környezet felváltotta a zöldülő erdőket és hirtelen úgy érezte, elveszett. Felnézve a magas csúcsokra megszédült és már nem is tartotta olyan jó ötletnek a repülést, hiába vágyott rá, hogy kitárja karjait a süvítő szélben és haja versenyt száguldjon vele. Azonban már túl késő volt. A hegy lábánál egy magányos fánál egy rongyokba öltözött, sártól mocskos alak vigyorgott rá és megvillantotta felé griff-jelvényét, hogy még véletlenül se lehessen eltéveszteni, kiről van szó - már ha a falusiaknak hinni lehet.
Bátortalanul botorkált oda az idegenhez és fejét félrebillentve nézett fel a csúcsokra.
- Úgy hallom, griffeket adsz bérbe. Hogy juthatnák az a Süvöltő Hegységen?
- Jól hallottad, barátom - húzta még szélesebbre ronda mosolyát a másik. - Három arany egy út; kettőt most kell átadnod, egyet pedig a griff tarisznyájába kell beletenned, hogy tudja, ki küldte. Persze később az is az enyém lesz, hehe. Persze.. Csak hogy az állatot etessem.
Andrel kétkedve nézett végig rajta, ami láthatóan sértette a férfit. Nem bízott meg benne, ahogy a pénz értékéről sem volt sok fogalma, így nem tudta, hogy három arany sok-e vagy kevés. Ám pont volt nála ennyi, így nem bánta odaadni az útra. Amire szüksége van, azt úgyis beszerzi, vagy a természet kisegíti, ám neki a leggyorsabb utat kellett választani Kahlvarba, mielőtt kihűlt volna a nyom. Odaadta hát a három érmét és lehajtott fejjel várt.
- Akkor én most mennék is a madárért, megmondom neki, hogy ki várja. Megkérdezhetem uraságodat, miért akar Kahlvarba utazni?
- Személyes ügy - zárta le a témát a fiú.
Innentől pedig azt tette, amit a griffszelídítő mondott neki: várt. Három órán át fagyoskodott, mert nem mert egy tapodtat sem arrébb menni, nehogy lemaradjon az útjáról. Izgalommal telve, ugyanakkor még mindig bizonytalanul és kétkedve várta hátasát, aki csak nem jött el. Leült a magányos fa tövébe és néhány perc múlva két favágó tűnt fel a hegység fái között.
- Én megmondtam neki, hogy az a l*tyó..
- Csitt, nézd.. - mutatott a másik Andrelre. - Szegíny, egy újabb pára akit átvertek.
Erre felkapta a fejét és érdeklődve tekintett feléjük, ugyanakkor nem akart tolakodónak tűnni, így nem szólt egy szót sem, megvárta, hogy kiteljesedjen a beszélgetés. Ám ahelyett, hogy tovább folytatták volna útjukat, óvatosan felé indultak, mint akik egy ismeretlen állatot méregetnek és azt próbálgatják, lehet-e esélyük ellene. Andrel nem érezte ilyen vadnak magát.
- Hejj, mifene hozott téged erre? Azt hittük, csak mi járjuk ezeket az erdőket.
- Jó uraim - állt fel az elf a földről -, egy derék férfi három aranyért griffen repítene át a Süvöltő Hegységen, legalábbis ezt állítja. De elment már három órája..
A két férfi meghökkenését hamar váltotta fel a gúnyolódó nevetés.
- Nem griffember volt az, hanem csaló, mihaszna. Egész évben itt várja az áldozatokat. Mi vett rá arra, hogy higgy neki?
- A közeli faluban hallottam a szóbeszédet, hogy griffen lemehet eljutni Kahlvarba - mutatott a helység irányába.
- Nem griffen, hanem a Griff nevű hajón lehet eljutni Kahlvarba - magyarázta az első. Andrel arca elhűlt a döbbenettől.
- Oszt mi dolga a magadfajtának a Királyaink Földjén? - Kérdezte a másik gyanakodva.
Az ifjú elf nem akarta megvárni ennek a végkimenetelét; felkapta felszerelését és futásnak eredt.
- A hajót a kikötőben találod; mondd a kapitánynak, hogy rászedtek - kiáltott utána a barátságosabb favágó.
- Köszönöm - fordult vissza a fiú és látta, hogy a társa vállon löki őt, mintha nem helyeselné a segítségnyújtást.
Innentől pedig csak előre tartott a lába. Le a meredek hegyoldalról -már amennyire ezt a magasságot már hegynek lehetett nevezni-, át mindenen, egészen a kikötőig. Ott egy egészen más világ tárult a szeme elé: az emberek nyüzsögtek, rohadt hal szaga áradt mindenfele, a járókelők félrelökték őt, mert fontosabb dolguk akadt, minthogy a szemük elé figyeljenek. A civilizált élet még mindig barbarisztikus mélységekbe volt képes lezülleni és ez a hely kitűnő példája volt ennek. Félszegen indult meg a hajók felé és halkan tűrte, hogy a fontosabb emberek félrelökjék őt, mint egy unalmas vászonbabát az arisztokraták vásárán.
Jól tudta, hogy vegyüljön el mások között és ez a tudása most sem hagyta cserben: nem kérdezett és csak illedelmesen válaszolt. A Griff nevű hajóhoz érve levetette csuklyáját és a pénzszedőhöz lépett.
- Ez a Griff nevű hajó, mely Kahlvarba viszi az utazókat?
- Ez ám, fiam- Anamúr szellemére, téged meg mi lelt? Mitől vagy ilyen reszketeg?
- A határmenti griff állomásától futottam idáig.
- Téged is átvert az a petyhüdtp*csű Slvain? Jól van, legyen.. Ma jutányos áron juthatsz fel a Griffre.
Andrelnek felragyogott a szeme. Elővette megmaradt pénzét és számolgatni kezdett.
- Hagyd csak, hagyd csak - az elég lesz - mondta mohó szemmel a férfi és átsöpörte markába az aranyakat. - Egy arany híján vagy, de felengedlek.
A fiú hálásan meghajolt és csuklyáját ismét az arcába húzva felszállt a hajóra.
Az út egyenetlen volt és kellemetlen. Sokan bámulták őt, noha szólni senki nem szólt hozzá. A hullámok miatt ide-oda hánykolódó hajó furcsa új élményt nyújtott az ifjúnak, aki először szállt fel ehhez hasonló járműre. Hirtelen úgy érezte, még a griff is jobb ötlet lenne. Betegnek érezte magát és gyengének, de kihúzta a célállomásig.
Kahlvart már a vízi járműről alaposan megfigyelte, hogy könnyebben tudjon elosonni katonák, őrjáratok mellett. Lenyűgözőnek találta a csodálatosan felépített házak sokaságát, melyek oly idegenül magaslottak az emberek fölé. Nem kellett így külön figyelmet szentelnie mindennek a leszálláskor, így könnyen elslisszanhatott az őrök mellett, akik hitetlenkedve meredtek utána, mielőtt üldözőbe vették volna. Esélyük sem volt a fürge elffel szemben, aki könnyen bele is olvadt környezetébe, még annak ellenére sem, hogy őnekik jobban kellett ismerniük a kikötőt, mint a jövevénynek.
Néhány levágott utca és felfedezett sikátor után lerázta a nyomában loholó őrséget és új tapasztalatokkal lett gazdagabb. Tudta, hogy ha láthatatlan kíván maradni, minél előbb be kell vetnie magát az erdőbe, nehogy ideje előtt felfedezzék és végleg lemondhasson küldetéséről. A saját világába kellett érnie, ahol tudja, mihez kezdjen magával és minden mással. "Hazai" terepre jutnia, hogy tudja, merre tovább. Egy olyan helyre, amit ismert, legalább annyira, hogy tudjon tájékozódni, hogy a levelek suttogásából megértse, merre tovább. Egy kiindulópont. Valami, ahonnan lehet hova tovább menni. Egy otthon. Egy menedék. Nem tudta pontosan, hol van ez a hely. De minden igyekezetével azon volt, hogy elérje. Így érkezett meg Andrel a Griffel Kahlvarba.
