Salonir - Ahol már nem minden a régi (Év: E.u. 885.)


  • Új téma nyitása
  • Hozzászólás a témához

Kaprostelek

Share
avatar
Neta
Admin
Admin


Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Rang: Gyermekek Istene

Kaprostelek

Témanyitás by Neta on Csüt. Ápr. 13 2017, 20:21

Kaprostelek, a Süvöltő-hegység déli lábánál fekszik. Igen csak poros, aprócska falu, ahol az emberek többsége földművelésből, az erdő közelségéből fakadóan fakitermelésből, vadászatból él.

A település, Quintuss Kaprivall Prefektus által birtokolt, Déli Prefektorátus területéhez tartozik, mondhatni az utolsó település, ami itt, lenn délen még tagja a körzetnek. Mint az apró települések többsége; Kaprostelek is egy szentély, a városháza és a piactér köré épült. Az utolsó népszámlálás alapján úgy 40-45 család lakhatja, melynek nagy része földműveléssel, favágással és vadászattal foglalkozik. A falunak egyetlen kovácsa van, aki a műhelyét és házát a falu szélén, attól északra építette fel. Eleget téve a Tűz Törvénynek, amely kimondja: a tűzveszélyes épületek faluszéli elhelyezését.

Tomek Torcreek: Eke és balta feliratú cégértáblája jól ismert a faluban. Bár nem zengenek regéket képességeiről, azt mondják legalább van egy kovács és nem kell a tíz kilométerrel arrébb lévő Rezeskert piacára kimenni, ha kell valamilyen szerszám.


// Torcreek Claydon - Új idők //

A tavaszi langyos szélben, az új reggel; finom, kellemes illata ébresztette Claydont. Szokásától eltérően ma hamar kipattant az ágyból, álmos szemekkel a mosdótálhoz sétált. Édesanyja még azután is gondoskodott róla, féltő szeretettel, hogy három éve nem viseli zsebében, Neta szimbólumát és felnőtt, ifjú, életerős férfi lett. Megmosakodott a hideg vízzel, megmosta szemeit és arcát, majd a szürkés, kopott törölközővel megtörölte éppen csak pelyhedző állát. Zholer, gyerekkori jó barátja még pelyhesedni sem pelyhedzik, ez Claydon számára komoly férfiúi büszkeséget adott, még ha a lányok rá se hederítenek. Még! De majd, ha megnyeri a Kaprostelki Tavaszi Vásár versenyszámait, akkor majd minden más lesz. Mert hát ezért is pattant ki olyan gyorsan az ágyból és indul neki az új kalandnak. Apropó ... pénz nélkül vásárba, olyan mint vőlegény limbi nélkül, ahogyan a kaprosteleki öregek bölcsessége szól. Pénzt kellene kérnie az apjától. Vagy valakitől. Legalább tíz aranyra lenne szüksége a nevezéshez és akkor az italról ételről szó sem volt. Meg kell oldania a pénz kérdését valahogyan. Claydon tettre készen indult el a konyhába, ahol édesapját, még a reggelire készített tojásos kétszersültjét fogyasztotta. Röviden vázolta terveit a vásárral kapcsolatban, amelyre édesapja először hümmögött, majd, amikor Claydon megemlítette, hogy pénz is kellene, az izmos férfi felpillantott reggelije fölül.
- Drága fiam, hagyd a fenébe azt a gyerekeknek való vásári bolondságot! Tarksonék rendeltek egy ekét. Még a tegnapi nap folyamán, kicsorbult a telkükön, szántás közben. Azt mondta valami keménybe vágott bele, de úgy, hogy az ökrök is majdnem felborultak. Kell valaki, aki működteti a fújtatót. Thingar elkapta a himlőt, semmi pénzért sem alkalmaznám a házamban. Az a nyápic Povacek meg ... jobb nem is beszélni róla. Emlékszel rá?
Ki a fene ne emlékezne rá, amikor Povacek felborította részegségében az üllőt, utána beleborult a szenesládába. Csupa fekete ábrázattal, úgy ment végig a falun, hogy a városházáról majdnem utána küldték a milíciát, hogy ne rémisztgesse az öregasszonyokat. Ez persze egyáltalán nem segíti ki Claydont.
- Maradj fiam itthon, nőj fel végre és segíts itthon. Kitanulhatod a kovácsmesterség csínját..
Érvel a fiú apja, azután, hogy első elutasító válaszára, a fia akadékoskodni kezdett. Édesapja egyenes jellemű ember volt, és a birka türelmével rendelkezett. Ugyanakkor nem volt túl sok fantáziája azzal kapcsolatban, hogy mit hozhat a jövő a fiának. A fiú válaszát követően, mielőtt az apa válaszolhatott volna, hangos kopogtatás zavarta meg a két férfi kibontakozó vitáját. Tomek arckifejezése, szavak nélkül is elárulta, hogy: "Ki a fene az ilyenkor?" költői kérdést tette fel.
avatar
Claydon Torcreek

Tartózkodási hely : Kaprostelek

Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 0
Rang: Civil

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Claydon Torcreek on Pént. Ápr. 14 2017, 18:43

// Neta- Új idők //





A felkelő nap sugarai vakítóan tűztek be a padlási szobám ablakán. Elviselhetetlen fényességű nyalábjaival próbálták cirógatni a bőröm, mire ideges grimasszal és nyögéssel húztam a fejemre a takarót. Nem különösebben örülök a gyönyörűséges ébresztőnek melyért sokan össze tennék a két kezüket, de az ember egyszer ünnepli meg a húszadik születésnapját, s a barátjával való garatlocsolkodás legnagyobb ellenfele a másnap reggel.
Húzzatok ineeeen..! – dörmögtem párnába fúrt fejjel, majd ki dugtam a takaró alól kezeim, s elhessegető mozdulatokkal kapálóztam a levegőben, üzenve a párkányomon dalolászó vidám madárkáknak, hogy jobb lenne, ha inkább egy királylányt ébresztgetnének, mint a mesékben.
Könnyű a szerencsétlennel kötekedni, miii? – tettem fel a provokáló kérdésemet az újabb csivitelésekre, majd a nyitott ablaküvegen koppanó papucsom, s az azt követő rémült tyúkok hangja tovább keserítette ezt a kárhozott reggelt.
Pár percnyi párnás duruzsolás után lerúgtam magamról a takarót, s a párnát kecses mozdulattal tuszkoltam vissza a fejem alá. Megvakarva az italtól kerekedő, de még mindig csábos hasamat végül oldalra fordulva ültem ki az ágy szélére. Szemeimet megdörgölve, egy hatalmasat nyújtózva végül sikerült kikecmeregnem drága ágyamból, ki remélem nem lesz haragos, hogy a nap hátralevő részét nélkülem kell eltöltenie. Lehet már vissza sem fogad a bizalmába, s örökre elzárja előlem a puhaság és melegség mennyországát. Mennyivel jobb lenne inkább, ha egy bájos hölgyre kellene ilyeneket mondanom a szobámban, mint erre az átkozott ágyra, rúgok bele egyet kellemesen, s jajjdulok is fel azonnal ölembe kapva a lábam, s egy lábon ugrálva szitkozódom miközben a dübögésre újabb vad tyúkóbégatás nem kerekedik.
Legyetek átkozottak tyukok’! – fakadok ki az ablakon, s végül sikerül eljutnom tisztálkodó helységem szentélyébe.  A teknőbe engedett hideg víz, s az apró kefére nyomott furcsa kukac mentás bensősége kellemesen frissít fel, majd a törülközőbe temetem fejem. Ahogy elemelem az arcom elől a törölközőt alaposan végigmérem magam a tükörben. Mintha csak az apámat látnám a régi fotókópiákról. Markáns, férfias álkapocs, barna szemek, na meg persze édesanyám orra, egy igazi Torcreek. Húzódik kellemes, elégedett mosoly az arcomra, majd visszaballagok a szobafülkébe, ruháimat magamra húzom, kedvenc bőrcipőmbe rejtem a lábam, s a Kaprostelki Tavaszi Vásár hirdetőplakátját összehajtva rejtem el a zsebemben.
Kocogó léptekkel döngetek le az emeletről, ahogy a régies lépcsőfokok nagyokat nyögnek a talpam alatt.
Jó reggelt! – köszöntöm édesanyám egy csókkal az arcára, majd azon nyomban apámmal szemben foglalok helyet, s tekintetem már bizonyára azonnal elárulta neki szándékaimat.
Édesapám. – szólítom meg mint minden gyermek a szüleit, ha valamit szeretne kérni. Fogalmazzunk úgy inkább hogy „akar” kérni. – Ugye jól tudod, hogy a mai nap rendezik meg a Kaprostelki Tavaszi Vásárt? Bár hogy a fenébe ne tudnád. – forgatom szemeim az éppen elém kerülő reggelire melyből egy jóízűt harapok, s félig teli szájjal folytatom a beszédet, melyből aligha lehetne most kizökkenteni. Tudni illik, amit szeretnék, azt így vagy úgy elérem, s átkozom is az eget e makacs szokásom miatt, de az emberek nemigen változnak. Talán igen, de elég nehezen.
Idén, fejemet tenném rá, hogy én fogom megnyerni a vásári díjat! De a nevezési összegben igazán kisegíthetnél! Tegnap léptem ki a tizenkilencből, s a férfias életem most veszi kezdetét! – megeshet, hogy nem a legjobb érvvel álltam elő, s a válasza épp ezen kétségemet bizonyítja.
Vedd fel akkor Zholert! Az az átkozott haspók még tuti otthon szunyál, és amúgy is rá férne egy kis edzés! – koppintom villám az asztal sarkának további lelkesedésemben, majd még egy falatot betúrok. Marasztaló szavaira egy kicsit elhúzom a szám, majd beletörődötten sóhajtok egy bólintással.
Legyen hát, de ha segítek az ekét megcsinálni utána te elengedsz egy sovány erszénnyel a vásárba. Áll az alku? – teszem fel kérdésem, s kezem nyújtanám melyet egy átkozott kopogás zavar meg, valószínűleg felrúgva a terveim, s a madarakkal, tyúkokkal és mindennel együtt tovább rontva a napot. Felállok a helyemről, számba véve az utolsó falattal ellátott villát, s a kilincset megragadva nyitom ki kíváncsian az ajtót.
avatar
Neta
Admin
Admin


Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Rang: Gyermekek Istene

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Neta on Pént. Ápr. 14 2017, 20:03

Amikor a fiú kinyitotta az ajtót, valami olyasmit talált odakint, amire egyáltalán nem számíthatott. A parasztok és fiaik általában, sosem számítanak erre a rossz hírre. A falvak életében sosincs ennél rosszabb hír. A férfi, aki az ajtóban állott, fekete, szegecsekkel kivert zekét, fekete nadrágot, és vasalt csizmát viselt. Barna, bőrből készült övén, a Kahlvari Vérnyaló pihent, összetekert állapotban. A korbács, széles bőrszíjára, apró szegecsek tucatjait erősítették, amelyek nevükhöz hűen, a második csapás után felrepesztik a bőrt és szétspriccelik a vért. A Királyok, nem egy fajt kergettek ki az országukból, ezzel a fegyverrel és büntetőeszközzel. Vér, verejték és könnyek kapcsolódnak ehhez a fegyverhez, amely láttán minden parasztnak meghűl ereiben a vér. Éles metszésű álla volt a férfinak, aki az ajtóban állt, barna szemei, vizslató, szakavatott tekintettel mérték végig Claydont. Bőre kissé sápadtabb volt az átlagnál, rövidre nyírt fekete haja, tekintélyt parancsoló formába öntötte megjelenését. Claydon, bár még sosem találkozott eme hivatalnok típussal, azonnal felismerte a híresztelésekből. Kahlvari Adószedő. A parasztok távollétükben szitokszóként használják eme hivatali titulust, nagyjából abban a kontextusban, hogy: Vigyen el az Adószedő! A kovács háza előtt, féltucat lovas, akik az adószedő kíséretét adják. Mogorva, kevés megértéssel élők, akik előbb ütnek, utána kérdeznek.

- Jó napot. - szólt hűvösen, de hangjában nem volt semmi barátságos vagy udvariasság. Hiába, az adószedőkből kiölik az együttérzést és állítólag érzelmeik sincsenek. Gátlástalanul, minden kétséget kizáróan, megvannak győződve arról, hogy jogosan használják bármelyik paraszton a korbácsot. A Vérnyaló, még mindig az adószedői hivatal jelképe.
- Tomek mesterhez van szerencsém? - kérdi az adószedő, miközben Claydonon végig pillant ismételten.
avatar
Claydon Torcreek

Tartózkodási hely : Kaprostelek

Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 0
Rang: Civil

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Claydon Torcreek on Hétf. Jún. 05 2017, 21:14

// Neta - Új idők //


Ahogy a már öregedő, kopott zsanérokra nehezedő ajtó a szokásos nyikorgó hangjával kitárult egy pillanatra elvakított az odakintről a szemembe ömlő napfény. Kezemmel ellent tartottam a napnak, s hunyorogva mértem szemügyre az előttem álló új „vendéget”. A szokásosnak mondható egyenruha, a fekete viselet, szegecsek és díszes mintázatokkal cicomázott ruha, nem árulkodott másról csak a fekete, korbácsos halálhozóról. Persze mindannyian tudjuk, hogy az adószedők maguknak való figurák, de a kinézetéből csak az rí le, hogy ez is egy nemesi piperkőc aki az anyja csecsin’ csüngött, míg az akadémián a szobatársai ugratták. Talán lehet az anyja verte, s azért állt ennek a csodálatosnak nem igen nevezhető tisztségbe, hogy kiélhesse gyermekkori bántalmazásának gyümölcsét, hogy ugyan olyan szadista fickó váljon belőle, mint talán az apja volt egykoron, vagy mint az anyja, ha az viselte a nadrágot a házban.
- Jó napot. – viszonoztam a férfi köszöntését egy kicsit több életkedvvel, mint ahogy ő tette. Mindig is arra tanítottak idehaza, hogy adjam meg a módját a rangosabb deliekkel való társalgások során. Tudni illik az élet állandó törvénye leginkább kis hazánkban él csak igazán. Amilyen a mosdó olyan a törülköző, s bár meg kell hagyni ez az öntelt alak kétlem, hogy barátságos lábbal kelt ma ki a pihe puhán bevetett ágyából, s ahogy a mondás tartja, az önteltség a leggyógyíthatatlanabb kór, amit az emberi lélek ismer. Kérdésére elemelem a kezem a szemem elől, sarkammal pedig behajtom magam mögött az ajtót, ha módomban áll, majd tisztelettudóan hajolok meg a férfi előtt. Tekintetem végig előre szegezem, s egy pillanatra sem hagyom el a szemkontaktust az adószedő üveges szempárjáról.
- Tomek mester személyesen uram. Miben lehetek a segítségére jó uram, ezen a csodás reggelen? – nézek végig az összecsődült bagázson kérdő tekintettel, s jól tudom, hogy mi is fog következni e rövidke beszélgetés után. Nem vagyok senki, harcosnak meg végképp nem mondanám magam. Az csak egy dolog, hogy a pufók Zholerrel rengeteget birkóztunk, s a vívási alapképzettségünk kimerül a botharcban, de ki tudja, mikor találom majd hasznát eme csodás mesterségnek. Mindazon által, ha ez a felkent igazságszolgáltató, egyben adószedő rájön, hogy csak idős édesapámat és becsületét próbálom megvédeni, s én csak az egy szem fia vagyok, lehet még nagyobb gondba sodrom ezzel a családomat. De azt tudom, hogy nem lennék képes végignézni, ahogy az apám hátán dörren az ostor vége, legyek így én a kiválasztott, aki elszenvedi a vélhetőleges tartozásunkért járó büntetést.
avatar
Neta
Admin
Admin


Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Rang: Gyermekek Istene

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Neta on Kedd Jún. 06 2017, 16:15

// Claydon - Új idők //

Az adószedő először lassan biccent. Majd megigazítja az övét és a korbácsot. Végül kegyeskedik megszólalni, hogy Claydonnak az egyébként is kalapáló szíve az eddiginél is gyorsabban verjen. Mert az adószedő olyasmivel áll elő, amire a fiú nem számított, amikor saját apjának, a kovácsműhely tulajdonosának és a falu egyetlen kovácsának adta ki magát. Mindezt úgy, hogy a háta mögül már hallja is az apja lépteit, hogy ugyan mit piszmog és kivel az ajtóban.
- Az jó, merthogy volna némi munka Tomek mester. Az a tökkelütött barom, rezeskerti kovács, olyan féleszű munkát végzett, hogy két csatlósom lovának is meglazultak a patkói. Az én lovamról, meg olyan lendülettel vált le a patkó, hogy majdnem orra buktam az úton idefelé. Azt mondták a faluban, hogy maga az egyetlen kovács, szóval jó lenne, ha megpatkolná azt a három lovat. Ne aggódjon, nem rekvirára kérem, de jó munkát várok, ha már arannyal fizetek érte. - közben a csatlósok egyike is, egy félszemű, egyáltalán nem úriembernek tűnő fazon is megszólal. - Annak a hülyének, meg felszáll még a veres kakas a háza tetejére, pfuj! A devla verje meg azt a marhát. Kis híján kitörtük a nyakunkat.

Erre aztán nem számított. Nemet nem mondhat, mert mégis csak a falu egyetlen kovácsa, hülyén venné ki magát, ha az adószedőt rostokolásra késztetné, aztán meg kiderülne, hogy a fiú még a bolondját is járatta vele. Akkor aztán biztosan táncolna a hátán a Vérnyaló. De talán az egész család hátán is, az anyját meg legjobb esetben is csak egyszer becstelenítenék meg. A miheztartás végett. Ha igent mond, akkor olyasmit kellene csinálnia, amihez a mai napon biztosan nem füllöt a foga. Történetesen rostokolhatna a műhelyben, ahelyett, hogy a vásáron megpróbálná a szerencséjét és bebizonyítaná a falu fruskáinak, hogy igenis férfi lett belőle. Ráadásul az apja is már a sarkában van, szóval valahogyan ki kell vágnia magát ebből a slamasztikából.

/ Három lehetőséged van.
ad 1, Eszeveszett Marha: nemet mondasz.
ad 2, Szerencse Vadász: megpróbálod magad megpatkolni a lovakat.
ad 3, Őszinte Bűnbánó: bevallod, hogy csak apádat akartad megóvni, mert megijedtél.
Mindhárom választásnak meg van a maga következménye és a karaktered jövőjét is befolyásolod vele.
ad 1: A legrövidebb poszt, amelyben nemet mondasz és apád is hallja a válaszodat. Max tíz sor, kell egy indoklás, hogy miért nem.
ad 2: A hosszú poszt, amelyben valahogyan meggyőzöd édesapádat, hogy ne fedje fel az adószedő előtt a személyiség cserét. Az adószedő visszamegy a csatlósokhoz, a nyeregtáskájából előveszi az erszényét és két csatlóssal tér vissza. Ez idő alatt, van lehetőséged meggyőzni apádat, hogy majd te tudod a tutit. Hajrá, patkolj lovakat! Ez a lutri poszt, hiszen nem vagy szakavatott kovács.
ad 3: Szánod bánod, de azt hitted, hogy apádat bántani fogják, ezért kiadtad magadat apádnak, hogy téged verjenek, ha arról van szó. Rövid poszt, amelyben előadod történeted, hogy miképpen is gondoltad és hozzá teszed sűrű bocsánatkérések közepette, hogy eszed ágában sem volt az adószedő urat megsérteni.
+1 bónuszlehetőség: neked észveszejtően jó ötleted támadt. Hurrá! /

Magyarázat:
- veres kakas: tűz
- rekvirára: Rekvirálás, a protektorátusi hivatalnokok és katonák joga, hogy bármilyen, számukra szükséges dolgot elszedjenek a parasztoktól. Fizetség, bármilyen ellenszolgáltatás nélkül.
avatar
Claydon Torcreek

Tartózkodási hely : Kaprostelek

Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 0
Rang: Civil

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Claydon Torcreek on Szer. Jún. 07 2017, 00:01

// Neta - Új idők //


Ahogy belekezd az adószedő történetükbe, valósággal elkerekedik a szemem, bár remélhetőleg betudják a napsugarak kártékony, s zavaró sugarainak. Az, hogy ezek tényleg nem adót akarnak behajtani rajtunk, s talán még a Vérnyalót sem kell használniuk ezen a napon, s csak egy egyszerű defektcserére érkeztek Rezeskertből. Arcomra megpróbálom felvarázsolni a legbarátságosabb mosolyomat, s zavaromban a tarkómat vakarom. A gesztust természetesen határozott hangnem és meghunyászkodó pillantások követik, s félig felemelt fejjel kezdek bele a mondandómba.
- Tiszteletreméltó Kahlvari urak, úgy érzem a feladathoz még elég kevés tapasztalattal rendelkezem, s nem igazán mernék fele, vagy esetleg hasonlóan pocsék munkát végezni mint a rezeskerti kovács. – hajolok meg ismét mélyen az urak előtt még mielőtt végleg felemelném a tekintetem, s a Vérnyalót birtokló férfi szemébe nézek.
- Ifjabbik Claydon Tomek Torcreek, szolgálatukra uraim. Elnézésüket kell kérnem e miatt a kisebb félreértés miatt, de édesapám nyomdokaiba kívánok lépni mint kovács inas, természetesen édesapám idehaza tartózkodik, így ketten hamar és effektíven orvosolhatjuk a szomszédos faluban okozott hiányosságokat és hibákat. – adom meg a tiszteletet ismét a férfinak, s csak az apám közelgő lépései nyugtatják a lelkemet, na meg persze az eddig mutatott gesztusok és mozdulatok, hogy a Kahlvari uraknak eszükben sincs eldurvítani, s csúfossá tenni ezt a csodálatosnak ígérkező napot. Az elkövetkező másodpercek irtózatosan hosszúra nyúltak. A szemem előtt végigszaladtak a tegnapi éjszaka pillanatai, a különleges képregényszerű fantomképei melyekre nagyon apró eséllyel emlékeztem volna, ha minden úgy történik, ahogy én azt elterveztem. A tyukok’ kísérteties hangját még mindig visszahangzani vélem a reggeli ébredésem követően, s a vásárba bandukoló népek látványa a szomszéd utcában szinte túlságosan is magukkal ragadnának, ha nem csaltam volna ekkora slamasztikába magam. Lehet legközelebb meg kellene várnom, hogy tényleg valaki elregélje, hogy mit is akar, de ha már ez megtörtént maradjunk a jelennél, s várjuk meg mi sül ki ebből az egészből.
avatar
Neta
Admin
Admin


Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Rang: Gyermekek Istene

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Neta on Szer. Jún. 07 2017, 12:32

/ Claydon - Új idők /

Az adószedő nyugodt, szinte már-már hipnotikus nyugalommal hallgatja végig Claydon bocsánatkérését és magyarázatát. Nem olyannak tűnik, mint aki meghatódott volna vagy bármennyire is komolyabban érdekelné a Torcreek-ek geneológiai kirakósban elfoglalt helyük. Komoran és hűvösen hümmög egyet, végül karjait maga előtt összefonja.
- Jól van fiú, felőlem a rokonságod is ütheti a vasat. Adjon isten! A fiának pont azt említettem, hogy a lovak patkóit kellene helyreigazítani...
Mondta a férfi Claydon apjának, amikor az ajtóhoz elért. A többit Claydon már úgyis hallotta, így különösebb figyelmet szentelhetett a ház előtt toporgó pribékekre. Nem úgy tűntek, mint akik nem tudják mi fán terem a harc. Egy némelyikük arcát ocsmány heg tarkította, amilyeneket nem látni minden jött-ment vándoron. Ezek hétpróbás zsiványok voltak, akik megéltek sok-sok telet is. Gondolkodásából apja verte ki, vissza a valóságba.
- Fiam, vezesd be azokat a lovakat a hátsó udvarra a műhely mellé. Ketten egy-kettőre megoldjuk az urak problémáját és még mielőtt magasan járna a nap, el is mehetsz arra a vásárra.
- Hohó, valami vásár lesz a faluban? - kérdezte az adószedő, miközben megigazította az övét.
- Igen, jó uram, a fiataloknak mindenféle erőpróbát rendeznek. Zene, tánc, evés-ivás. Ha gondolja, menjen tekintse meg, a lovakat innen úgyse viszi senki. - mondva, valamivel bátrabban Claydon apja a hivatalnoknak. Az ügy vége az lett, hogy a három lóval, három pribék is maradt, akik a lovakra ügyeltek. Az adószedő meg a maradék kompániája tovább ment a falu főtere felé. Valószínűleg behajtható adót szimatolt a levegőbe.
Claydon és az apja dolgoztak egy darabig a patkókon, hamarabb készen is lettek vele, mintha egyedül kellett volna bármelyiküknek is szenvedni a munkával. Apja végül oda szólt Claydonnak, amikor az utolsó lovat is megpatkolták.
- Menj csak fiam abba a mulatságba. Megdolgoztál a pénzedért, de ne sörre költsed a pénzedet, mert kiporolom a nadrágodat, ha ittasan jössz haza! A konyhában, anyádtól kérd el a barna köcsögöt, van benne némi félre tett pénz.

Claydon, valóban, ha szót fogadott, akkor a barna köcsögben némi pénzre lelt, összesen negyvenhét aranyat talált, amely majdnem kitett egy Florint. Ötven arany volt ugyanis egy Florin, amelyet Kalmáraranynak is hívtak. Eme különös elnevezése abból fakadt, hogy a nagyobb városokban, a kereskedőktől és mindenféle árustól, már csak minimum Florinért lehetett vásárolni. Kahlvarban, a fővárosban, ha nem volt valakinél Florin, az bizony szegénynek számított. Tíz Florin pedig, egy Koronát tett ki. Ha valakinél Korona volt, akkor az már vagyonos embernek számított. A vásárba lemenve bizony számos furcsasággal találkozhatott, amelyet annak előtte hírből se hallott. Volt itt mutatványos, vándorcirkusz, mindenféle bárdok, akik húzták a talpalávalót. na meg fiatal szép számmal, talán még a szomszédos Rezeskertből is voltak. Menyecskék szépek és kevésbé szépek is. Persze hamar megtalálta a különböző versenyszámoknak szentelt sátrakat is. Volt mindenféle versenyszám: kenyérlángos evő és sörivó verseny, ekehúzó erőpróba, zsákba ugrás, karban a menyecskét - zsebben a pénzecskét, amelynek az volt a lényege, hogy a jól megtermett menyecskét kellett minél többször körbevinni egy erre a célra kialakított pályán. Tulajdonképpen akadálypálya volt, csak közben a karban tartott leányzóra is figyelni kellett, nehogy leejtse a férfiember. Merthogy a jelképes fapénzeket, amelyeket a különböző akadályokon helyeztek el, csak a lyányok vehették fel. Ehhez azonban találnia kellett, egy leány segítőt. Egy szó, mint száz mindenféle verseny volt, amelyre azonban nevezési díjat kellett fizetni. Ennek egy részét aztán persze ellehetett nyerni, másik része meg a falu pénztárát gazdagította.


// Van néhány versenyszám, megnyerheted az összeset ez rád van bízva. De te bajnok akarsz lenni, ahhoz pedig az akadálypályás leányhurcibálós mókában kell jeleskedned. Álmodd meg végzeted hajadonját, vedd rá, hogy segítsen neked és nyerj! A mai napon neked ragyog a szerencsecsillag, ( Jó még nappal van, nem látni, de ragyog az. ) semmi sem állíthat meg. a pontos pénzösszeget majd én meghatározom, te csak említs meg néhány megnyert versenyszámot ... ja és ne felejtsd el a menyecskét. //

avatar
Claydon Torcreek

Tartózkodási hely : Kaprostelek

Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 0
Rang: Civil

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Claydon Torcreek on Szer. Jún. 28 2017, 04:22

// Neta - Új idők //


Szinte már éreztem a hátamat felszabdaló Vérnyaló fájdalmas csattanásait az amúgy is fájós hátamon, de a férfi nem várt reakcióval fogadja a füllentésemet, s végül apám is a segítségemre érkezett. Ma a Vérnyaló csak a friss levegőt, vagy a férfi nadrágszíját fogja nyaldosni, legalábbis remélem, hogy nem talál meg senkit a faluban, kin kiélhetné nyaldosási vágyait. Tudom, ez így elég bizarr egy képzelet, de kellett nekik ilyen nevet adni, „A Pattogó Nyalakodó” vagy esetleg „Nyaldosó-Csapkodó-Rettenet” mind egy is, a lényeg hogy ne legyen nyalás… basszus. Visszakerekedve a témához, honnan is tudhatná az igazságot, hiszen nem is egy helyi adóbeszerző, arról nem is beszélve, hogy a szükség nagyúr, így bárki megfelelne neki, aki legalább egy fikarcnyit is ért a patkoláshoz és a kovácsműhely körül elvégzendő feladatokhoz. Nem mintha magamat tekinteném a világ legkiváltságosabb kovácsának, de mivel ebben a közegben nőttem fel, ezt azt még én is elő tudnék rittyenteni. Mindazonáltal még az adószedő ostobaságán, ha lehet ezt a szituációt ostoba jelzővel illetni, egy megenyhült sóhajtást leplezek egy elégedett prüszköléssel, melyet az egyik férfi lova egy hasonló jelzéssel viszonoz, s gazdája idétlen tekintettel mered rám. Lehet azt hiszi én is ló vagyok. Hm, egy igazi csődör..
A továbbiakban csak követem apám utasításait, a lovakat összefogom a kengyeleknél, majd óvatosan és kellő odafigyeléssel kísérem őket az említett helyre. A vásárról való beszélgetést már csak fél füllel hallgatom, meg kell mondanom, nem igazán szeretnék éles fültanúja lenni a dolgoknak, hisz úgy is tudom, hogyha felöntenek a garatra ezek a jómadarak, akkor ott tényleg elkezdődik a nyalásfalás.
 
Gyöngyödző homlokomat megtörölve, majd kalapáccsal, s egy új patkóval kapom fel az egyik hátas lábát. Apám az üllőn formálja az újabb és újabb patkókat, majd a hűtést követő gőz egy pillanatra beteríti a műhely nem oly tágas belterét. A patákat vésővel megtisztítva, majd precíz illesztést követően a méretes szegeket belekalapálom a kialakított patkó lyukacsokba, s ezt a procedúrát ismételgetve végre végzünk a munkával. Nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor dolgoztam együtt utoljára édesapámmal, s arra már végképp nem sikerül visszatekintenem, hogy mikor töltöttem el vele utoljára ilyen sok időt. Igaz, nemsokára kirepülök a tökéletesnek mondható védelmet nyújtó fészekből, s végül a felnőtt férfiak útját kell majd járnom, de mégis. Mégis oly nehéznek tűnik még a jövőbeli búcsú, de valahogy érzem, hogy ez a pillanat napról napra közeledik, s végül bekövetkezni látszik. Meglehet a vásár, vagy esetleg az adószedők érkezése lenne az a tökéletes véletlen, ami majd a kezdő ösvényre terel? Az igazat megvallva, remélem.
Édesapám váratlan szavain meglepődve emelem fel a fejem, ahogy négy lábra állítom az utolsó lovat. Egy öreges, fájdalmas nyögéssel állok fel a kis lócáról, majd leporolom a gúnyám, s pár lépést közelebb lépek öregemhez.
Bízhatsz bennem apus! Nagy gyerek vagyok már, na meg a leendő bajnokkal beszélsz. – intézek felé egy lelkes kacsintást, majd indulásom megelőzően vállára helyezem a kezem, s céltudatos ábrázattal merülök el az ismerős, de még is új, meglepődött tekintetben. – Ne aggódj, nem fogok szégyent hozni a családunkra. – Biccentek a már névjegyemmé vált határozott mosollyal, s az inas köntösömet a szögre akasztva lépek ki a műhely öreg ajtaján. A küszöböt átlépve még egyszer visszafordulok, hogy egy intéssel adjam tiszteletem, s mutassam ki szeretetem egyetlen édesapám felé, majd ahogy tanácsolta a házunk konyhájába masírozok. Anyám arcára egy hatalmas csókot nyomok, s a köcsögtartalmával a zsebemben azon nyomban a vásárba indulok.
 
Negyvenhét arany, nem is rossz, de itt az ideje a bizonyításnak és persze az sosem baj, ha pocakosabb erszénnyel térhetek haza. A kis erszényt melybe a tallérokat bújtattam egy erős madzaggal erősítem az övemre, s azzal el is veszek a vásárba összecsődült tömegben.
Úgy tűnik összegyűlt a falu és a vonzáskörzet apraja nagyja, nem minden nap rendeznek vásárt, s ilyenkor mindenki igyekszik vásárlót találni a portékájára, vásárlót a jószágaira, vásárlót a lányára, van aki még a feleségét is eladná a vándorcirkusznak, de ahogy mindig is mondta jó apám: - „Tartsd távol magad mások gondja-bajától, van neked is elég bajod!”- na persze.
Egy félórányi bóklászás után, mely felért egy teljes felfedező expedícióval elérkezett az ideje annak, hogy végre belekezdjek, s végül megmutassam a népeknek ki is az a Claydon Torcreek. Lehet, ha másokat is beavattam volna a tervembe most bizonyára mindenki nagyképűnek hinne, de úgy gondolom, s úgy is lenne a legigazságosabb, ha némi bemelegítéssel kezdenék, s azt követően vágnám bele magam a legbonyolultabb kihívásnak.
A sorom kivárását ideges készülődés és nyújtózkodás jellemezte, ahogy a kígyózó sor egyik alkotóelemeként haladtam az ekepróbához. A rajtvonalnál felsorakozva, pár helyi legénnyel és egy idősebb forma férfival kellett összemérnem az erőmet. Szerencsémre én bizonyultam a legfürgébbnek és a legrátermettebbek erre a feladatra, s viszonylag remek idő alatt sikerült megtennem a gyors kerülőt az ekével, így bezsebelve az első helyért járó csekély jutalmat. A következő megmérettetés természetesen a zsákba ugrás képében mutatkozott be, melyet hasonló, egyszerű győzelemmel sikerült lezárnom. Úgy tűnik, valaki vigyáz rám, vagy inkább valami, egy fensőbb dolog akarata ez a mai nap, de azt kívánom, hogy még egy ideig tartson ki mellettem, legalább itt a bajnokok próbáján.
 
Újabb sor, újabb próbatétel, s a nap legelső akadálya mely ha nem érkezett volna akkor biztos, hogy megcsiptetem magam valakivel, mert akkor ez biztos csak egy álom.
Egy társ kell a próbához? – teszem fel a jelentkezési sátorban ücsörgő, zsíros bajuszú komának értetlen kérdésemet.
- Há má’ hogy ne kén’ fiatalembeör. Karban a menyecskéjt – zsebben a péjnzecskét, valaho a kéjt dolog kapcsolodikálódik egymásho neme?
De… de… kapcsolodikálódik jó uram.
- Te, mostan gúnyolódkálódol rajtam? – horkant fel, s izgő mozgó bajuszától majdnem ki is fakadtam a nevetésben, de egy gyors pördülés, s sikerült elhárítanom a totális katasztrófát.
Halvány gondolataimba merülve próbáltam megfelelő megoldást találni a hiányosságomra, s az összegyűlt nőket, lányokat és asszonyokat vizsgáltam, olykor már kínos pillantások is érkeztek irányomba. Ezek biztosan csak a szomszéd falubéliek lehettek, kik nem ismerik a Torcreekek legendás csáberejét. Legalábbis nagyapám így emlegette, az isten nyugosztalja.
- Nyeljed Zsamdo! Egész életedben erre gyakoroltál! Hajrá Zsambo!
A kellemesen csengő, de torka szakadtjából kiabáló hang hallatán felcsillant a szemem, s azon nyomban a megfelelő irányba fordultam, s a tömegen átvergődve a kenyérlángos evő verseny porondja előtt találtam magam. A színpadon öten sorakoztak, s egy asztal előtt álltak. Mindegyikük előtt egy-egy jól megpakolt tálca kenyérlángos sorakozott, de az egyik versenyző… Jóval kilógott a többi legény közül. Széles vállai, hatalmasra kerekedő pocakja, s idétlenre nyírt sörénye elárulta a szerencsepróbálót ki nem más volt, mint Zsambo.
- Egyed, egyed, egyed Zsambo! Ha nem eszed meg mind, apa nagyon dühös lesz! Zsambo, Zsambo, egyél, egyél! – A kellemes hangot így már újra archoz tudtam kötni. A mesékbe illő, enyhén szeplős, aranyhajú Gerthrudot ki tudta volna elfelejteni? Kellemes illata átjárta a tömeget, s a kisugárzása csak úgy beragyogta a tömeget. Régről tartó barátság volt ez, ha egyáltalán annak lehet nevezni a folytonos rivalizálást és vérszívást. Pár szökellő léptbe telet, hogy bezárjam a kettőnk közötti távolságot, s hamar mellette találtam magam, majd lelkesen én is a levegőbe lendítettem az öklömet.
Egyél Zsambo cimborám, tudom mennyire szereted, de ha nem bírod még a végén Én leszek aki eleszi előled mindet, értetted?! – kiáltok felé mire habzsoló tekintettel spéciz ki engem magának a tömegben. Félig teli szájjal, szinte vérszemet kap, s olyan irtózatos sebességgel folytatja a falást, melyre egy átlagos ember biztosan nem képes.
- Mit akarsz itt tökfej Clay? – érkezik a kérdés a kemény és csontos könyökös után, melyből összeszedve magam Gerthrud boldog mosolya fogad. – Csak nem azt akarod, hogy még a végén Zsambo téged is megegyen ugye?
Csak egy kis ösztönzést akartam nyújtani, bár rajtam többet nyámmogna, mint rajtad.
- Most ezt bóknak veszem, úgyhogy a következő könyököstől a kegyes univerzum megóv, ó drága Kalányos Claydon. – forgatja bájos mosolyával fűszerezve ragyogó szemeit, majd még pár lelkesítő szót kiált testvérének.
Micsoda új név, talán már jegyzetelnem kellene a titulusaimat amiket tőled kaptam, még a végén ki tudja, lehet olyan leszek mint az a sivatagi nő a túlsó kontinensről.
- Nem ártana, hisz mind oly kreatív, de a kicsi agyad lehet nem képes mindet megjegyezni, na de bökd ki végre. Mit akarsz? – formálódik végre egy tényleg kérdő tekintet az arcán, s felemelt szemöldökkel próbálja meg kifürkészni a gondolataimat.
Egy próbára szere…
- Na neeeeee. Most komolyan? Komolyan azt akarod, hogy… Nem, nem Claydon. Felejtsd el.
De hát még nem is mondtam, hogy mi…
- Nem is kell, ismerlek már eléggé, hogy tudjam mikor min töröd azt az átkozott, de jóképű fejedet. Még talán, ha igent is mondanék, mit nyernék én vele?
- A nyeremény felé… - szakít meg a mélyről érkező torok köszörülése, mely elégedetlen fejcsóválással párosul. – legyen akkor a háromnegyede, meg Zsambonak egy kakasos nyalóka.
- Na látod Kalányos uram, még is egy nyelvet beszélünk. Egyél Zsambo, sosem leszel így férfi! – folytatja a kiáltozást, majd csak int, hogy készüljek fel, nemsokára csatlakozik hozzám a sátornál.




Jó pár percbe telet mire megérkeztek, ő és a jóllakottnak tűnő Zsambo, ki már annyira ki volt kerekedve, hogy akár többen állíthatták volna, hogy a vetélytársait is megette a pufók fiú kinek mostanra már egy méretes érem csúszkált gömbölyű pocakján. A nevezést hamar letudtuk, s azon nyomban kezdetét is vette a verseny. A rajtvonalon illedelmes huncutsággal meghajoltam a párom előtt, ki egy szokatlanul udvarias pukedlivel próbálta álcázni a következő könyököst melyet szerencsémre még időben megállított.
- Ha nem leszel elég fürge, ha nem nyerünk és még Zsambo nyalókáját sem állod, tudod mi lesz ugye Clay? – hajol közelebb, majd kitekint Zsambora, ki húsos kezeit a levegőbe emelve táncikál a kordonon kívül a neveinket kántálva. A látványon mélyet nyelek, s még mielőtt lepereghetett volna előttem az életem, egy már a lány számára, túlságosan is határozott vigyorral azonnal alá nyúlok, s könnyedén kapom fel az ölembe, közelebb hajolva egy pillanatra.
Ismersz már, sosem adom fel.
És ez okozza majd egyszer a végzeted, te „hős”. De aztán el ne ejts! – enyhül meg végre a tekintete, s a vállamra hajtva a fejét várjuk a rajtot.



A futam, végül kezdetét veszi.
avatar
Neta
Admin
Admin


Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Rang: Gyermekek Istene

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Neta on Kedd Júl. 25 2017, 10:21

// Claydon Torcreek - Új idők //

A két fiatal feszült várakozással telve várja a rajtot és mikor elhangzik az indulást ösztönző kiáltás, a tömeg harsány szurkolásba kezd. A tömeg zsivalyog, zsibong lelkesen kiabál. Claydon menyecskéje pedig hangosan sikít, amikor egy egy akadálynál úgy tűnik, hogy elbuknak vagy elejtik őt. Aztán a hatodik fapénz megszerzése után, már örömtelien kurjant, mert megszerzik a vezetést. Claydon igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából, ám zavarja valami mélyről jövő bizsergés. A lány illata, annak ténye, hogy a karjaiban tartja okozza ezt a különös érzést, ami a lábai remegését okozza. A szíve vadul ver, tarkójáról lecsorog egy izzadság csepp, végig a gerincén. Gerthrud balzsamos hangon buzdítja Claydont, hogy az utolsó akadálynál ügyes legyen. Igyekszik. De az a zsibbadás, Óh az a fránya bizsergés. A erekben lüktető vér, szinte hallja fülében a surrogást. A léc, amelyre az utolsó érmét felfüggesztették magasan van, még jobban meg kell emelni a lányt. Clay fogást vált, mily remekbe alkotott lábak, mily isten alkotta tökéletes alak. Gerthrud nyújtózik, gyolcsinge alól elővillan hasának márvány fehér, tiszta bőre. Akár a tej, fehér, illatos. a lány eléri az utolsó pénzecskét és a verseny véget ér. Párosuk az egyedüli, aki sikeresen összegyűjtötte az összeset. Claydon valami mással is gazdagodott, valami beleégett az elméje egy távoli zugába, egy illat, egy pillanat.

Majd a világ szétmállik, hiány érzete támad, a lány nincs sehol, de nagyobb gondja is van annál, mint Gerthrud hollétén agyaljon. A kovácsműhely ég és segítenie kell, hogy eloltsák az épületet. Anyja siránkozik, sír, sikít és jajveszékel, ahogyan az asszonyok szokták. Apja az oltáson dolgozó embereket irányítja, hallja szavait.
- Locsoljátok a fészert is! Gyorsabban, hozzatok még vizet!
Hiába szól bárkihez, azok nem felelnek neki, mintha nem is hallaná őket. Így Clay is segít oltani, a falusiak csatárláncot alkotva adják kézről-kézre a vizes vödröt. Valahol egy gerenda hangosan reccsen, a lángok felcsapnak, tűz és szikra eső spriccel szerte ahogyan a tüzet tápláló fagerendázat aláhullik. Lángnyelvek nyalják végig Claydon testét. Forró, perzselő érzés söpör végig a bőrén. Ruhája meggyullad, fájó, kínzó érzés keríti hatalmába. Valaki a földre rántja és egy vödör vizet zúdítanak a hátára és a nyakába. A világ elsötétül és Clay tudata mélyre zuhan.

Amikor magához tér, mindene sajog. Üszkös romok között találja magát, kezei, arca és ruhája kormos. Az égett, épületfa csonkok, mint holtak ujjai merednek a hamvakból, a sötét fellegekkel tarkított égbolt felé. Léptei nehezek, ismerős illatot érez, de csak egy pillanatra. A háta hasogat, fáj, szúr és ég. Mindezt egyszerre, hogy aztán külön-külön is érezze. Valahonnan ismerős hangot hall ...
- Tarts ki Clay ... tarts ki ...
Nem hallja jól, merről jön a hang, mintha felülről hallaná. Bámulja az eget, a fekete fellegekkel tarkított eget. Dörög. Villámlik. Fekete, ragacsos eső kezd esni. Úgy tapad a bőréhez, mint a csiriz. Viszkető érzést hagy maga után, s ahol megkaparja a bőrét, ott lemállik az. Mellette megmozdul a hamu és a koromréteg. Egy fekete, szenesre égett csontkéz nyúl ki a felszínre. Egyik a másik után. Holtak, holtak kecmeregnek elő sekély sírjaikból, hogy elinduljanak felé. Claydonnak eszébe villannak kaprostelki papnak a tanítása. Hiszen minden gyermek járt a paphoz tanulni.
- Élet és halál határán, senki sem húzhatja sokáig. Döntenie kell, az életet vagy a halált választja!

Nem akar meghalni. Senki sem akar meghalni. Futni kezd, de mindenfelől újabb és újabb testek kecmeregnek elő. Szemek nélkül bolyonganak, lassan botladoznak, keresik a még élő lelket. Magukkal akarják vinni, hogy osztozzon a végtelen magányukban és elhagyatottságukban. Merre menjen, merre mehetne?
Maga előtt egy üszkös, romos vár falait látja. Ott talán menedékre lelhet.
Balra egy rettenetes fát pillant meg, amely kiszáradt kézként magaslik az ég felé.
Jobbra egy mérföldhosszú, de alig másfél méter széles, fekete vizű patak hömpölyög, ha át tudja ugrani, a holtak talán képtelenek lesznek üldözni.
Mögötte? Mögötte, az elszenesedett testek hada, karmokká görcsölt ujjú kezeikkel, felé nyújtóznak. El akarják érni.
Újra hallja a hangot. Fentről, mintha messziről, az égen tomboló viharfellegek közül jönne.
- Clay! ... hozz vizet ... törülközőt ....


// Hogy pontosan mi történik, talán ki tudod találni. Ha nem, a következő posztomból úgyis kiderül. Jelenleg azt kell eldöntened, hogy merre mész, hogy ne érjenek utol. Segítségképpen megjegyezném, hogy nincsenek Fizikai korlátok. //

Sponsored content

Re: Kaprostelek

Témanyitás by Sponsored content

  • Új téma nyitása
  • Hozzászólás a témához

Pontos idő: Szer. Nov. 22 2017, 15:51