Salonir - Ahol már nem minden a régi (Év: E.u. 885.)


    Rúnamágia

    Thorgar
    Thorgar
    Admin
    Admin


    Karakterlap
    Szint: Admin
    Fókuszpont: Siginturg
    Erőpont: 0

    Rúnamágia Empty Rúnamágia

    Témanyitás by Thorgar on Szer. Ápr. 12 2017, 01:53

    Rúnamágia
    Rúnamágia A433mc


    Rúnamágia. Tán az egyik legősibb mágiaág mind közül, egyidejű a rúnák megjelenésével. Az emberek nem hiába kötik a törpékhez a rúnamágiát, hisz’ gyakorlatilag ők azok, akik ezt kitalálták és ők is művelik a legmagasabb fokon; való igaz, más mágiához már annyira nem is értenek. Azonban, a rúnamágia által el lehet érni minden olyat, amelyet más mágiákkal is. Elemi hatást, nekromanciát, fegyverek mágikus erővel való felruházását… minden csakis azon múlik, hogy a Rúnamágus mennyire mélyedt bele a rúnák jelentésébe és miként képes azokat használni úgy, hogy elérje a céljait.

    A rúnamágia sokoldalú és a legnagyobb mélységeit nehéz megérteni. Mint az egyik legősibb mágiaág, olyan felfedezetlen részei vannak, amelyek egyszeri emberek – és mások – számára is örök rejtélyek maradnak. Egyedül tán a törpék legszentebb személyeként tisztelt Sziklafi az, aki ismeri a rúnamágia minden rejtélyét, ő pedig nem más, mint a Rúnapátriárka, aki Thorgar Főisten Földi Morajlásaként is ismert. A mindenkori Rúnapátriárka azonban nem adja ki ezeket a hatalmas titkokat, ő maga őrzi azokat addig, amíg meg nem tér Thorgar Csarnokába, az ősei keblére.

    Persze, mint sok minden, a rúnamágia is ismertté vált az emberek körében. Ma már oktatják sok mágusiskolában; ők ezt arkánikus varázslatként ismerik, és sosem fogják tudni ezt az ágat úgy művelni, ahogy a törpék tudják. A törpék számára a rúnamágia szakrális varázslatágnak minősül, ugyanis a rúnák tudását Thorgar főistennek tulajdonítják és – ahogy az tudható róluk – csakis papok használnak náluk mágiát. Bár már mondva lett, de a rúnamágia fő ismérve, hogy mindent el lehet érni vele, amit más mágiaágakkal is; pusztán a rajzolástól függ, ráadásul a bennük lévő mágikus potenciál miatt a felviteli felület nem sokat számít; fa, kő, bőr… oly’ mindegy. A fontos az, hogy megfelelő sorrendben, megfelelő módon legyenek felkarcolva.


    Mik is azok a rúnák? A törpék számára az életet, a bölcsességet és a tudást jelentik, másoknak csak puszta szimbólumok. Fontos megállapítani, hogy a rúna nem mágikus eszköz, hanem egy átjátszóállomás, amelyekkel a törpék és az ahhoz értők bizony sok mindent elérhetnek; egyes szabályokat is képesek megkerülni, amelyek az arkánikus és a szakrális mágiahasználókat kötik.

    Összesen huszonnégy rúna található meg a törpék eszköztárában, s mind a huszonnégynek nagy jelentősége van. Hát még akkor, amikor összevonják őket! Ugyanis igen, léteznek összevont rúnák is, továbbá rúnikus összefüggések... de ezeket igazán már csak egy törpe értheti meg. Ők a sorrend felcserélésével, két vonással már más tartalmat adhatnak egy rúnának, mint azt a Nyurgák gondolnák első látásra. Látsz egy Ingwazt? Lehetséges, hogy robbanni fog a kő, amit feléd dobnak, de az is lehet, hogy több kővé válik. Lássuk hát, a rúnákat!

    Fehu
    Rúnamágia 01-Fehu

    Fehu. Az első rúna, ezen alapul minden. Fehu az, amiből az erő jön, a színtiszta energia. Szinte mindenben megtalálható, a rúnikus összefüggéseknél és a rúnajóslásoknál is. Ezt tanulják meg először a rúnamágusok, ezzel lesznek képesek elemtelen mágiákat használni, felszabadítani a belsőjükben lévő mágikus magot.

    Hangértéke: F
    Jelentése: Vagyon


    Uruz
    Rúnamágia 02-Uruz

    Uruz, a Föld Rúnája. Az erő irányítására használatos, míg Fehu felszabadítja, ezzel lehet igazán irányítani. A második rúna, amit megtanulnak a törpe rúnamágusok, hiszen ezzel képesek akár a köveket is irányítani az akaratuk szerint.

    Hangértéke:
    U
    Jelentése: Föld


    Thurisaz
    Rúnamágia 03-Thurisaz

    Thurisaz a Tűz Rúnája. Használatával elérhetővé válik a rúnamágus számára a hőhatások irányítása, a tűzteremtés és a tűz elemi kihasználhatósága.

    Hangértéke: Th
    Jelentése: Tűz


    Ansuz
    Rúnamágia 04-Ansuz

    Ansuz a levegő elemi rúnája. Megtanulásával és használatával a levegő elemi irányítása válik elérhetővé a rúnamágus számára, egyesek akár magukon használva repülésre is képesek használni, de ez csak legendákban él; az utolsó, aki megpróbálta, az önmaga eggyé vált a levegővel.

    Hangértéke:
    A
    Jelentése: Levegő


    Raido
    Rúnamágia 05-Raidho

    Raido a levegő másik rúnája, Ansuz erejét fokozza vagy gyengíti. Leginkább erre is használják, amolyan kontrollrúna, amivel felügyelet alatt lehet tartani Ansuz határtalan erejét.

    Hangértéke: R
    Jelentése: Levegő


    Kenaz
    Rúnamágia 06-Kenaz

    Kenaz hasonló szerepet tölt be a Rúnamágiában, mint Raido. A zabolázatlan tüzet lehet vele kordában tartani, könnyebb irányíthatóságot tesz lehetővé, magyarán a rúnamágus ezt használva, nem fogja leégetni a házát, amikor a Thurisaz rúnával próbál foglalatoskodni.

    Hangértéke: K
    Jelentése: Tűz


    Gebo
    Rúnamágia 07-Gebo

    Gebo az első megfordíthatatlan rúna (hiszen tudjuk, a rúnák a megfordításukkal a negatív jelentésüket helyezik előtérbe), s ő is egyike a Levegő elemi rúnáinak. Segítségével a rúnamágus kihasználhatja Ansuz teljes erejét, vagy teljesen le is folythatja azt, Raido-val kombinálva pedig még képes lehet formázni is a színtiszta levegőt az akarata szerint.

    Hangértéke: G
    Jelentése: Levegő


    Wunjo
    Rúnamágia 08-Wunjo

    Wunjo a víz és a jég rúnája. Új távlatokat nyit az elemi irányításban, hiszen ezzel a rúnamágus képes a víz korlátozott irányítására, de leginkább annak sűrűségével machinál. A jeget megolvaszthatja, a vízből jeget csinálhat.

    Hangértéke: V
    Jelentése: Jég


    Hagalaz
    Rúnamágia 09-Hagalaz

    Hagalaz a víz rúnája, de a jégé is, akárcsak Wunjo. Elsődleges feladata a víz irányítása, de mellette ellátja a jég kontrollálását is; a rúnamágus képes lesz irányítani a jeget teljesen, a vizet pedig alapszinten.

    Hangértéke:
    H
    Jelentése: Víz


    Naudiz
    Rúnamágia 10-Nauthiz

    Újabb Tűzrúna a sokaságban, ámbátor Naudiz már a hőért felel. Naudizzal akár hideg tüzet is kelthetünk, amely nem árt senkinek, de képesek lehetünk kőzeteket is megolvasztani. Naudizt lávának is nevezik, a Magmatáltosok jelképe, homlokukon ott világít, mint egy örökkön égő lámpás.

    Hangértéke: N
    Jelentése: Láva


    Isa
    Rúnamágia 11-Isa

    Úgyszintén a Víz rúnája. Isa felel a víz zabolázatlan erejének megkötéséért, s bármely más levegőrúnával kombinálva hatalmas viharok kelthetőek vele, de akár képes lehet a víz természetes formálási képességét felgyorsítani; a talajerózió akár pillanatokon belül bekövetkezhet.

    Hangértéke:
    I
    Jelentése: Víz


    Jera
    Rúnamágia 12-Jera

    Jera a föld erejének megkötésére használatos rúna, a rúnamágus képes lehet vele akár földrengéseket is előidézni, amennyiben megvan hozzá a kellő ereje. Jera alapvetően Uruz kontrollálására használatos, önmagában viszont veszélyes és kiszámíthatatlan rúna.

    Hangértéke:
    J
    Jelentése: Föld


    Eihwaz
    Rúnamágia 13-Eihwaz

    Még egy olyan rúna, amelynek megfordítása nem sokat ér, így fordítva is ugyanazt jelenti, mint alapállapotban. Veszélyes és erős, ugyanis Eihwaz mind a négy elemet képes magasfokúan kontrollálni, ezáltal nagy hatalmat adva a rúnamágus kezébe. Kezdő rúnamágusok ódzkodnak a használatától, ugyanis a többi elemi rúnával kombinálva hatalmas erőket lehet szabadjára engedni, amelyek könnyen kicsúszhatnak az irányításuk alól.

    Hangértéke: Y, I
    Jelentése: Tűz, Víz, Levegő, Föld


    Perthro
    Rúnamágia 14-Perthro

    Perthro a tiszta víz rúnája, legfőképpen a víz megtisztítására alkalmazható, legyen az bármilyen szennyezett is. A rúnamágusok főként Perthro segítségével érik el, hogy bárhol iható vizet teremthessenek maguknak.

    Hangértéke: P
    Jelentése: Víz (tiszta)


    Algiz
    Rúnamágia 14-Perthro

    Algiz egyike szintén a levegő rúnáknak, de ő már a szelekért felelős. Segítségével szelek, viharok kelthetőek, továbbá irányíthatóak. Szeszélyes rúna, hiszen maguk a szelek is szeszélyesek.

    Hangértéke: Z
    Jelentése: Levegő (szél)


    Sovilo
    Rúnamágia 16-Sowelo

    Sovilo maga a Nap. A tűz és a levegő elemek összevonásáért felelős, veszélyes és kiszámíthatatlan rúna. Ereje hatalmas, akárcsak a nap, irányítani nagyon nehéz, még gyakorlott rúnamágusoknak is. Persze kontrollálni lehet, de egy rúna nem elég hozzá.

    Hangértéke: S, SZ
    Jelentése: Nap


    Tiwaz
    Rúnamágia 17-Tiewaz

    Még egy erős rúna, ezúttal elem nélkül. Tiwaz a puszta energia teljeskörű kontrollálásáért felel, hatalmas erőket lehet vele lefojtani és feloldani is. Fehu mellett párosítva nagyon veszélyes, nehéz irányítani, óvatosan kell vele bánni, mert könnyen kicsúszhat az ember kezei közül, olyankor pedig nem várt hatások keletkezhetnek... amelyek könnyen legalább egy végtagba kerülhetnek.

    Hangértéke:
    T
    Jelentése: Energia


    Berkana
    Rúnamágia 18-Berkana

    Berkana szintén egy a földrúnák közül, hatalmas erőt birtokol. Hatalma a kövekre, a sziklákra terjed ki, sziklaomlások idézhetőek vele, de akár kővé is változtathatnak egy embert, ha elég erőt birtokolnak a Berkanát használó rúnamágusok. Szilárd, könnyen irányítható rúna, a Sziklaatyák jelképe.

    Hangértéke: B
    Jelentése: Szikla


    Ehwaz
    Rúnamágia 19-Ehwaz

    Nagy erejű sorsrúna, nagyon sok függ attól, hogy egyenesen, avagy fordítva róják fel. Egyenesen jó szerencsét, egyenes előrehaladást, erőnövelést jelent, fordítva viszont bizalmatlanságot hordoz magában. A rúnamágusok nem szívesen használják, csak abban az esetben, hogyha a véletlen faktorát is bele akarják kombinálni varázslataikba, vagy akkor, hogyha időzítést akarnak tenni rá. Csapdának azonban tökéletes, továbbá mások megátkozására vagy megáldására is kiváló.

    Hangértéke: E
    Jelentése: Erő


    Mannaz
    Rúnamágia 20-Mannaz

    Mannaz a végső a rúna a levegő irányításában, magának a levegő őselemnek a megfelelője. Ténylegesen irányítani lehet vele mindent, ami levegő alapú, hatalmas viharokat kelthet, vagy csillapíthat le, de természetesen nagyon szeszélyes és még kontrolláló rúnákkal is nehezen irányítható.

    Hangértéke: M
    Jelentése: Levegő


    Lauguz
    Rúnamágia 21-Laguz

    Lauguz a föld elem végső rúnája, hasonlóan Mannazhoz. Formázásra, alkotásra, pusztításra... szinte mindenre képes, aminek köze van az Anyaföldhöz, akár még erdők létrehozására is. Ereje oly' hatalmas, hogy képes a többi őserőt is manipulálni, hiszen a vizet beszívja, a szél nem árt neki, a tűz pedig csak még keményebbé teszi őt. Kontrollálni őt is nehéz, zabolázatlan.

    Hangértéke: L
    Jelentése: Föld


    Ingwaz
    Rúnamágia 22-Inguz

    Mi más lenne Ingwaz, ha nem a Tűz őselemi rúnája? Hasonlóan Mannazhoz és Lauguzhoz, zabolázatlan, nehezen irányítható, de hatalmas erővel bír, még a Napot is képes lenne elégetni, azt tartják róla a legendák. Ingwaz hatalmas erővel ruházhatja fel használóját, ámbátor azt is beszélik róla, hogy képes elégetni magukat a lelkeket is, így hát, érthető módon veszélyes rúna.

    Hangértéke: I
    Jelentése: Tűz


    Dagaz
    Rúnamágia 23-Dagaz
    Dagaz a víz őselemi rúnája, a többihez hasonlóan nehezen kontrollálható és irányítható, szeszélyes és hatalmas. Ereje képes bárhol, akár a legszárazabb sivatagban is vizet fakasztani, erdőket, városokat elárasztani, legalábbis ezt tartják róla a rúnamágusok.

    Hangértéke: D
    Jelentése: Víz


    Othila
    Rúnamágia 24-Othala

    Az utolsó a rúnák között, a túlvilág rúnája. Azt beszélik, hogy Othila egyszerre bír a négy őselemmel, az elemnélküliséggel, a mindenséggel és az ürességgel. Akkor használják, ha a túlvilág erőit kívánják megidézni, azt tartják róla, hogy képes akár átvágni a Fodor Palástját is. Othila nagyon erős, de szeszélyes rúna, képes lehet megölni a használóját is.

    Hangértéke: O, Ó
    Jelentése: Túlvilág


    Nos, ezek lennének a rúnák jelentései. De! Fontos odafigyelni, hogy bár láthatóan az elemi rúnák vannak többségben, ez nem azt jelentené, hogy az elemi rúnamágiához a törpék és a rúnamágusok, vagy a törpe rúnamágusok jobban konyítanának! A rúnáknak hatalmas misztériumai vannak, ezek pedig azok a jelentések, amelyeket az emberek és más fajok is ismerhetnek. Bizonyos, hogy a törpék között még számtalan, titkos jelentés van. Lehet, hogy Othila az életet is jelenti, nem csak a halált, lehet, hogy Fehu nem mindennek az alapja, hanem mindennek a vége. Ezt csak a törpék tudhatják, akik furcsa módon jóval többre képesek ezekkel a rúnákkal, mint bárki más; akár még működő szerkezeteket is tudnak készíteni velük.

    Természetesen a rúnáknak nem csak mágikus, hanem társadalmi jelentésük is van, de ez az "ahány ház, annyi szokás" alapon működik. Nincs két ugyanolyan törpetárna, ahol a társadalmi jelentése Ingwaznak ugyanaz lenne, ahogy nincs két olyan törpe törzs sem, akik egységesen néznék ezeket. Jegyezzük meg; ez a törpéknek egyszerre mágia és írás, míg az embereknek csak mágia. Sosem fogjuk megérteni, hogy egyes tárnák miért kedvelik jobban az egyik anyagra rovását a másiknál, ahogy nem fogjuk feltárni azt sem, hogy Othila rúnát galagonyára, avagy berkenyefára jobb-e róni; kérdezz meg két törpét, hatfélét fognak állítani. De egy biztos, a rúnáknak erejük van, hatalmas erejük.


    Figyelem! Bármi nem tiszta, keresd Thorgart!

      Pontos idő: Kedd Júl. 16 2019, 20:10