by 
Vérfarkasok/Farkasemberek
Peheia, az éjszaka istennője nagyon magányos volt látván, hogy a sötétben minden élőlény visszahúzódik biztos zugába, s elrejtőzik előle. Féltek a sötéttől, az éjszakától, mert az éjszakával együtt olyan dolgok jelentkeztek, melyet sokan nem tudtak megmagyarázni. Pedig Peheia nem teremtett, ő egyszerűen csak arra ügyelt, hogy az éjszaka annyi időt vegyen el a nappalból, amennyinek lennie kell.
Elkeseredettségében Usentához, a kezdetek istenéhez fordult, aki megsajnálta Peheiát, s egy gömböt ajándékozott neki. Usenta elmondása alapján a gömb teljesíti Peheia leghőbb vágyát.
Mivel Peheia nem vágyott másra, csak egy társra, aki az éjszakában is mellette lehet, hogy ne egyedül kelljen őrködnie, a gömb megérezte, hogy Peheia szereti az állatokat, majd egy fekete farkas ugrott ki belőle. Peheia boldog volt, hogy végre társára lelt, minden éjjel versenyt futottak, míg az éj át nem fordult a nappalba. Peheia annyira megszerette a farkasistent, hogy nem számított arra, hogy beleszeret. Románcuk végeredménye farkaskölykökben teljesedett ki, kik éjjel farkasbőrben jártak apjuk jóvoltából, nappal pedig emberi bőrben Peheia jóvoltából.
Így születtek meg az első farkasemberek, akik akkor váltak farkassá, amikor akartak.
A farkasok tovább szaporodtak, s követték Peheiát és a farkasistent, Ahert. Egy közösséget és egy családot alkottak, és nem váltak meg egymástól életük végéig sem. Közel álltak a szellemvilághoz, mivel Peheia boldogságában megajándékozta gyermekeit azzal a képességgel, hogy akkor is fel tudják venni majd velük a kapcsolatot, ha már ők nem lesznek köztük.
Aher azonban betegeskedett, mert nem volt teljesjogú istenség, de nem akarta gyermekeit védtelenül hagyni, s utolsó erejével kikönnyezte a Holdat, míg másik szeméből egy Meteor hullott ki. A Hold azóta vigyázza gyermekei léptét, míg a Meteor lett a farkasok vacka, az Avar.
Úgy tartja a mondás, hogy mivel Aher a Holdatya, gyermekei akkor állnak legközelebb farkas mivoltukhoz, vagyis akkor néznek ki leginkább farkasnak. Másrészről telihold ideje alatt sokkal véknyabb a Palást, ezért egyszerűbben kommunikálhatnak sámánjaik a szellemekkel.
Amikor Peheia magára maradt, s Ahert gyászolta farkasaival, sebezhetőek lettek. Az ősvámpírok éppen akkor portyáztak, hogy újabb gyermekeket teremthessenek, s összetűzésbe keveredtek. Akkor azonban nem tudták, hogy a farkasokra nincs hatással a vámpírátok, s fel tudták velük venni a küzdelmet. Évszázadokig nem akadt párjuk a harcban, de amikor látták, hogy a farkasok fizikailag sokkal erősebbek, s a Holdatya védelme alatt állnak, visszavonulót fújtak. Talán onnantól mondhatjuk azt, hogy a farkasok és vámpírok nem szívlelik egymást, mivel egyik sem bír igazán a másik féllel.
Azonban a farkasok élete nem maradt ilyen gondtalan. Egy napon, amikor Xemteus, Aher és Peheia legelső szülötte vadászni indult, egy különleges dolgot vett észre: ahogy a víz tükrében vizslatta magát, a visszatükröződő Hold fényében vércseppeket látott. Vágyott rá, hiszen vonzotta a vér szaga még akkor is, mikor nem tudta beazonosítani, milyen vadé lehet. Felnyalta a vért, az ízébe pedig beleőrült.
Egy egész éjjelen át eszméletlen volt – legalábbis azt hitte -, majd reggel tért magához. Ahogy végignézett magán, mindene véres volt. Megállapította, hogy az nem az ő vére.
Peheia sírva ölelte magához fiát, majd elmondta neki, mi történt: mint egy őrült, úgy mészárolt le egy falut, s harapása által mindegyik farkassá lett, de azok a farkasok különböztek tőle. Vérszomjasak voltak, s nem volt öntudatuk. Xemteus magát okolta mindezért, hogy nem volt képes ellenállni a vérnek, s száműzetésben élt tovább, hogy ne okozzon senkinek sem több galibát. Azonban a Telihold átka ült rajta, s minden alkalommal, amikor eljött a nagy, fehér égitest, ő maga is átváltozott, nem tudta többé irányítani képességét.
Xemteus teremtményei végül falkákba verődtek, s közösségeket alkottak. Megtanultak együtt élni az átokkal, de telihold idején elég messzire kerültek az emberektől, hogy ne bántsák őket. Sajnos sokan még így is hamar visszajutottak az emberekhez, és átváltoztatták őket, de nagy szerencséjükre ők nem a vámpírok voltak, akik egy éjszaka alatt emberek sokaságát húzták át az ő létsíkukba; egyszerre csak egy ember lett farkassá.
Az így teremtett farkasok visszatértek az Avarba, mivel úgy vélték, ott nem érheti őket semmi rossz. Észrevették, hogy a Telihold az Avaron belül más hatással van rájuk, s teljesen maguknál voltak, míg amint távolodtak tőle, elméjük újra sötét lett. Rátaláltak a holdkövekre, ami a Meteorral együtt zuhant le, s azt megmunkálva ékszerként hordták hol a kezükön, hol az ujjukon, hol a nyakukban. A telihold immáron a múlté volt – bár még mindig átváltoztak kivétel nélkül, de uralni tudták elméjüket, s csak azokat az embereket tették családjukká, akik kérték tőlük ezt az életet. A vérfarkasok ezentúl új értelmet találtak az életükben: felkutatni a Meteor holdkövének darabjait, ami szétszóródott Salonir világában, hogy abból ékszert készítve uralni tudják önmagukat. Mivel a farkasok is szétszóródtak, ezért csoportokra hullottak szét, így jöttek létre a falkák.
Megjelenés:
Emberi formájukban teljesen átlagosak, talán a szemükből érezhető, hogy mégsem teljesen emberek, hiszen abban van valami rendkívül vizslató. Híresek nem éppen hétköznapi ruháikról, hiszen leginkább valamilyen állati eredetű anyagot hordanak. Farkasképükben a bundájuk a szürkétől kezdve a barnán át egészen a feketéig terjedhet, télen sokkal tömörebb a szőrzetük. Átmenetet képeznek az ember és a farkas között, de inkább hasonlítanak egy farkasra. Két lábon állva két méter magasak, de némelyikük több is lehet annál, míg négy lábon járva 150 centiméter a marmagasságuk. Pofájuk kissé előre ülő, fogaik hosszúak és hegyesek, míg mancsaikon is sokkal nagyobbak és vastagak a körmök.
Képességek:
Egy átlagos vérfarkas 80 km/órával képes futni, de ha éhes vagy hajtja az adrenalin, akkor a 100 km/órát is elérheti. Fizikailag sokkal erősebbek egy embernél és egy vámpírnál is, puszta kézzel képesek széttépni egy embert (volt már rá példa, hogy egy nagy pofon megfosztott valakit a fejétől). A vérfarkasok falkákban esetleg egyedüli alfa/bétaként élnek Salonir világában, így képesek megérezni más vérfarkasok jelenlétét elég nagy távolságból. Rendkívül ellenállóak a mérgekkel szemben, gyorsabban gyógyulnak, és jól látnak a sötétségben, szürkületkor. Szaglásuk, akár a farkasoknak, igen kifinomult, hallásuk is egy átlagos embernél négyszer, ötször jobb. Kiváló memória (arc, szag). A vérfarkasok legnagyobb gyengéje a havi telihold, ilyenkor a vérfarkas irányíthatatlanul is felölti embertelen formáját. Másik gyengeségük az ezüst, mely bárhogy kárt tud tenni bennük, életüket olthatja.
Életmód:
Rendkívül alkalmazkodó típus, szinte minden környezeti viszontagsághoz ki tudja alakítani életmódját. Hiába mondják az emberek primitívnek őket, mérföldekkel jobban értenek a szociális élethez, mint embertársaik. A falkában szoros egységet alkotnak anélkül, hogy elvesztenék egyéniségüket. A falkavezér általában a legerősebb hím, de egyes feladatokat másokra is átháríthat – mondhatni, megegyező az életmódjuk a közönséges farkasokéval, de sokban eltérnek tőle. Némely falkánál az alfán és omegán kívül több tisztség is létezik, melyet rangban az alfa és omega után egy erős farkas követ. Jól mondják, hogy falkában az erő, hiszen míg együtt képesek nagyobb vadakat leteríteni, egy magányos farkas aligha lenne képes rá. A farkasok – mivel könnyen válnak magányossá – egy életre választanak párt maguknak és hűségesek is maradnak hozzá. A gyerekek/kölykök száma általában egy-négy, mivel nem átlagos emberről beszélünk, de nem is teljes farkasokról, ezért a számok eltérhetnek.
A farkasok csoportjában minden falkában fellelhető egy sámán, aki felveszi a kapcsolatot a szellemvilággal. Eléggé spirituális faj, ezért hisznek az isteneikben, sámánjaik pedig a szellemvilág segítségével minden információt megtudhatnak, ami érdekli őket.
Kasztok/Rangok:
Harcos – Azok a harcosok, akik inkább szeretik emberi formájukat kihasználni a csatatéren.
Farkas harcos – Azok a vérfarkasok, kik inkább állati formájukban tombolnak a harcban.
Farkas Berzerker – Olyan vérfarkasok, kik tökéletes elmekontrollal bírnak maguk felett, így képesek uralkodni az agyukon. Ezek a farkasok állati formájukban harcolnak, páncélban és fegyverekkel, akár külön-külön. (Az elmekontrolltól függetlenül ők sem képesek ellenállni a telihold csábításának).
Vérfarkas sámán – Ezek a farkasok minden falkán belül képesek felvenni a szellemvilággal a kapcsolatot.
Farkas vadász – Bestiaszívüket és képességeiket kihasználó férfiak és nők, kik a falka vagy saját maguk legjobb vadászai.
Kirekesztett/Száműzött – Olyan tettet hajtott végre, mely végett száműzték a falkából.
(Figyelem! A kasztok/rangok csak útmutatás, nem feltétlenül kell ezeket követni!
Faji kompatibilitás: A Vérfarkas a következő fajokkal képes utódnemzésre: Ember, Vérfarkas, Ork)
~ Kérdésekkel felkeresendő Caralden Yosa.
