Salonir - Ahol már nem minden a régi (Év: E.u. 885.)


    Elfek/Anadánok

    Share
    avatar
    Caralden Yosa
    Admin
    Admin

    Tartózkodási hely : Moldred

    Karakterlap
    Szint: Admin
    Fókuszpont: Feneketlen
    Rang: Akadémiai Igazgató

    Elfek/Anadánok

    Témanyitás by Caralden Yosa on Csüt. Márc. 02 2017, 22:42




    ELFEK
    Az Erdő népe
     
    Kezdetben az erdők üresen álltak, csak az állatok hangjai adták bárki tudomására is, hogy igenis van élet. Anamúr azonban nem volt rest, valami olyat akart teremteni, ami hangsúlyozza az ő hatalmát, továbbviszi az ő hírét, s tökéletes mása önmagának. Tudta azonban, hogy egy ilyen munka idővel jár, s bár az istennőnek sok volt belőle, mégis hamar látni akarta az eredményt. Egy éjjel a Hold fényében sétált, amikor egy különös virágra lett figyelmes az erdőben, mely a Hold sugaraiban úszott és úgy tündökölt, mint Nap az égen. Anamúr gyönyörűnek találta a virágot, s mivel ez az egy példány termett, sírt a lelke a magányos rózsáért, ezért magához vette. De amint magához vette, a rózsa tövisei bőrébe fúrták magukat kiserkentve vörös vérét. A cseppek a Hold által megvilágított földre hulltak, melyből rövidesen daliás alakok keltek életre. Kecses alakúak, fülük hosszú, hajuk ezüstös, arcuk tiszta. Anamúr látva ezt megörült, s boldog volt, hogy munkája úgy sikerült, ahogy azt megálmodta. Mivel véréből lettek, s gyermekei közel álltak hozzá, s mert művét tökéletesnek és fenségesnek látta, Anadánoknak nevezte el őket.
    Az Anadánok szépen lassan betelepítették az erdőt, s kiépítették kolóniájukat. Anamúr meghagyta nekik az erdőt otthonuknak, s hogy azt kedvük szerint használhatják fel. Az erdő népe hálás volt, hogy határok nélkül élhették életüket. Teremtésük napját énekbe foglalták, s attól a naptól kezdve ünnepnapként tartották számon, melyet azóta minden évben rendeznek.
    Anamúr bölcsnek és okosnak látta az Anadánokat, de látta, hogy jövőjük még sok misztikumot rejt, ezért sürgetni akarta fejlődésüket. Az erdő egy fájából megalkotta az erdő első Őrzőjét, Lurát, a fehér farkast. 





    Lura tanította az Anadánokat vadászni, gyűjtögetni, nyomokat olvasni, mindenre, amire szükségük lehet az erdőben. Az Anadánok megtanulták tisztelni az erdőt, a természetet, s kihasználni így a természet nyújtotta erőket. Sokuk lett íjász, mivel kifinomult érzékeiknek köszönhetően sokkal messzebbre láttak az átlagosnál. Nem csak az íjakkal, de a kardokkal is jól bántak, valamint mágiájuk is hatékonynak bizonyult.
    Anamúr örült, hogy terve bevált, s hogy ezzel megmentheti az Anadánok jövőjét, ugyanis előre látta, hogy békéjüket felkavarja valami sötét: az ember érkezése.
    Hogy Anadánjait még elbűvölőbbé tegye, s mert tisztelték őt, adni akart nekik valamit, ami örök. Nem csak az örök életet ajándékozta nekik, hanem olyan erőt, melyből feltölthetik mágiájukat, vagy begyógyíthatják sebeiket: manát.
    A mana különböző testben manifesztálódott: hol gyümölcs, hol pedig kristály képében jelent meg a lila és kék árnyalatokban. Az Anadánok ennek a gyümölcsnek a segítségével valóban több erőre tettek szert, s ha fájdalmuk magától nem csillapodott, a managyümölcs begyógyította. Anamúr viszont meghagyta gyermekeinek, hogy más népeket ne csábítsanak a gyümölcs közelébe, különben az végzetes is lehet.
     
    A sötétség egyre jobban közeledett. Az ember a semmiből ért az Anadánok földjeire magának követelve azt, amit az Anadánok megteremtettek.
    Az emberek elfeknek nevezték őket, ami az ő nyelvezetükben sápadtbőrűt, fehéret jelent. Az Anadánok eleinte osztozkodó népség voltak, megengedték az embereknek, hogy letelepedhetnek az erdeikben, de az ember mohó volt és hazug, osztályrészét követelte. Kivágták a fákat, mindent elpusztítottak, ami az Anadánoknak kedves volt. Az erdő népe nem volt rest, s hogy egységben tartsák erejüket, s hogy háborúba indulhassanak, egy tiszta és igaz vezért választottak élükre: Ana’thar-t. Ana’thar győzelemre vezette népét az emberekkel szemben, így az Anadánok első, ikonikus királyává vált, innentől beszélhetünk az Anadánok királyságáról.
    Az emberek persze új erőre kaptak és megtanultak alkalmazkodni, és másodjára is háborút indítottak. Szert tettek az Anadánok managyümölcsére, s a gyümölcs fájából építették fel városaikat, mely köztudottan a fák között is olyan erős volt, mint a fémek között az acél. Az emberek azonban nem tudtak Anamúr trükkjéről: a gyümölcs megrészegítette őket, és fanatikusaikká váltak, így azt rendszeresen fogyasztották. Nem is ezzel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Bár eleinte valóban erőt adott nekik, de minél többet ettek, annál jobban merültek elméjük sötétjére, megőrültek, s őrületükbe belehaltak. Akkor tört ki a legnagyobb háború emberek és elfek között: az ember úgy hitte, az elfek szándékosan mérgezték meg őket, hogy létszámukat csökkentsék; az elfek úgy hitték, az emberek jogtalanul tartózkodnak területükön. Egyik sem engedett a maga igazából, azonban Anamúr könnyezett, látva, hogy bár örök életet adott gyermekeinek, azok sorra hullnak el szeme láttán, hiszen nem védhette meg őket a kard élétől, s az ember haragjától.
    A háború éjszakáján az elfek, s az emberek egy hatalmas fénygömböt láttak közeledni az égből a föld felé, majd egy óriási becsapódás és fényár kíséretében egy tekintélyes aranyszarvas jelent meg előttük. Anamúr volt az, aki véget akart vetni a háborúnak.
    „Miért vívtok háborút? Mind a gyermekeim vagytok, mindannyitoknak joga van ahhoz, hogy ezen a földön éljen. Nektek adom.”
    Anamúr útmutatásával végül az elfek és az emberek békét kötöttek, s békéjükkel megtanultak együtt élni. Együttélésükkel szerelmek születtek, s szerelmükből félelfek. A managyümölcsöket és manakristályokat az elfek végül feldolgozták, s italt készítettek belőle, hogy senkinek se ártson, azonban a teljes hatást nem tudták vele megszüntetni, csakis erején csökkentettek.
    Évszázadok, évezredek teltek el, s az elfek továbbra is békésen éltek az emberekkel, és más népekkel, azonban megvoltak a saját ellenségeik. Fő ellenségeik közé tartoztak a sötételfek, akik megirigyelték hatalmukat.
    Akkoriban történt, hogy egy Anadánt rémálmok gyötörtek az újabb, közelgő háború miatt, minek hatására „véletlenül” átlépett lelke az asztrális síkra. A másvilág zöld volt, s különös, furcsa szagok terjengtek a levegőben. Az elf riadtan tért vissza az élők közé, s elújságolta híreit Anamúrnak, aki elmondta gyermekeinek, hogy a másvilág létezik, s gyermekei közül Álmodók is születhetnek, akik képesek átlépni erre a síkra. Az első Álmodó Anameiron volt, az elfek jelenlegi vezére.
    Az elfek már nem csak az erdőkben, hanem a városokban is letelepültek embertársaikkal, ezért akadnak néha nézeteltérések az erdei és városi elfek között.
     
    (Anameiron)


    Megjelenés: 
    Az elfek magasak, átlagosan 170-200 centiméter között mozognak, de ettől lehetnek alacsonyabbak is, génjeiktől függ. Kecsesek és eléggé mozgékonyak, ritkán, sőt egyáltalán nem látni olyan elfet, aki testesebb lenne fajtársaitól. Fülük hosszú, ez lehet hosszabb vagy rövidebb is akár, szintén az örökölt génektől függ. Bőrük fehér, és letisztult, szinte egyetlen szépséghiba sem vehető rajtuk észre, mivel Anamúr tökéletesnek alkotta őket. Hajuk és szemük színe általában világos, az első generációs elfek még szőkék vagy ezüsthajúak, míg a második generációban már gyakori volt a barna haj. Testfelépítésük szálkásan izmos, mivel az erdő eléggé megedzette őket, s ahogy a mondás tartja, a vadon a legjobb edzőmester. Öltözetük általában az erdő színeihez köthető, és természetes anyagokat használnak fel, szinte mindent, amit a természet kínál számukra.
     
    Jellem: 
    Az elfek általában nemesek, és sosem utasítanak vissza egy segítségkérést, valamint mindig első számukra a természet. Legyen szó egy városi elfről, annak szíve mindig az erdő felé húz, s ha bajba jut a természet, akkor azonnal a segítségére sietnek. Az elfek betartják ígéretüket. A jellem persze egyedfüggő.
     
    Szokások: 
    Az elfek az évezredek során sok ünnepet tartanak erdeikben. Az elsődleges ünnepük Anamúr ünnepe, amit teremtésük napján tartanak meg a Hold jegyében május legelső hetében. Hét napon keresztül lakomáznak és ünneplik az istennő jóságát és hatalmát, valamint így önmaguk fényűzőségét.
    Második ünnepük a Szüreti ünnep, melyet a Fáklya jegyében szeptember végén kezdenek. Asztalukon rengeteg bor vár, melyet saját szőlőikből készítettek, valamint rengeteg vadhúst fogyasztanak ezen az ünnepen.
    Harmadik ünnepüket az Elsők ünnepeként tartják számon, melyet királyuk dicsőségére tartanak. Ez valójában inkább egy bál, mintsem egy ünnep: az elfek feldíszítik a főteret, szinte bálterem hangulatot varázsolva oda. Kellemes zene szól, három napon át mulatoznak, s bár őrségüket megkettőzik, hogy ne zavarja meg semmi a mulatságot, ilyenkor más, szövetséges fajokat is beengednek, akik osztozni akarnak örömükben.
    A királyi család tagjai ősi hagyományaikat tisztelve mindannyian részben Anamúr nevét hordozzák.
     
    Képességek:
    Alapvetően nagyobb mágiával rendelkeznek az embereknél, vagy bárki másnál. Rendkívül gyorsak és ügyesek, nagy távolságokra is ellátnak, érzékeik kifinomultabbak egy emberénél, sötétben kicsivel jobban látnak. Nincs negatív hatással rájuk a managyümölcs (de már a félelfekre igen). Mivel körülbelül egyidősek a világgal, máshogy érzékelik a Fodor, s az ott jelenlévő lelkek kivetülését, közülük kerülnek ki az Álmodók legtöbbször. Minden fegyvernemmel kitűnően bánnak. Intelligensek, ezért könnyen tanulnak. Halhatatlanok, de a mérgek, valamint a fegyver számukra is ártó.



    ~ Kérdésekkel felkeresendő Crion vagy Caralden Yosa.

      Pontos idő: Szer. Nov. 22 2017, 15:45