by A régió egy az északitól kisebb erdeje. Itt is megtalálhatóak a régió vadállatai és gyógynövényei, de nem olyan sűrűségben mint testvérerdejében. Talaja jóval egyenetlenebb, fái és növényzete fiatalabb mint északon.
Déli erdő
Crion- Admin
- Tartózkodási hely : Nicosia
Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Túl a fókuszon
Erőpont: Erős
Neta- Admin
Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Erőpont: 0
Andrel Lyrien és a Déli Erdő Szelleme?
Egy elfnek a Királyok földjén járni, nem éppen veszélytelen, hiszen ki ne hallott volna az emberek által elvégzett kegyetlen és véres pogromokról, amelyek során kiűzték a nem emberi populációt, nemes országuk földjéről? Kevésbé nemes, inkább véres, de nagy tettek ideje volt az a korszak, amelynek hagyatéka még napjainkban is él az országban: az emberek többsége bizalmatlan az elfekkel, törpökkel és mindenféle egyéb fajokkal szemben. van akibe generációk sora óta beleivódott ereibe az xenofóbia és vannak olyanok is, akik attól tartanak, hogy a magányos vagy éppen ki csoportban átutazók kémek lehetnek.
Andrel Lyrien, mégis ezt az országot választotta vándorútja egyik célállomásának. Ki tudja, hogy pontosan mi vitte erre? Hiszen a vándorút csalfa jószág, rálépünk, elkezdünk járni rajta és azon kapjuk magunkat, hogy ismeretlen utakon, felfedezetlen vidékeken járunk, netalán neve sincs, régi romok között bóklászunk. A Déli Erdőben, erről történetesen szó sincs, a zöld itt vígan burjánzik, zabolázatlanul, szabadon. Magas fák illatoznak, virágaik szirmait büszkén bontván ki, hogy az erdőt, az élet éteri üzenetével borítsák. Az állatok többsége, amelyeket Andrel lát útja során, büszke, egészséges tartásúak. S tulajdonképpen egy állattal kapcsolatban történik, vándor útja során talán első, legfurcsább tapasztalata.
Amint elhalad egy öreg, nagyra nőtt tölgy mellett, egy hangot hall maga mögül.
- Anadán. - nem fenyegető a hanghordozás, inkább, mintha a múlt - vagy a jövő -, egy eldugott szegletéből hangzana vissza, a sejtelmes hang. Ha megfordul, semmit sem lát, csak a maga mögött hagyott gyalogösvényt, ami az erdőn keresztül vezet.
- Anadán. - újra felhangzik az ismeretlen hang, újfent mögüle és csodák csodájára Andrel szeme elé, egy gyönyörű Őz kerül. Talán gyermekkorában, utoljára a mesékben hallott, eme állatról, bár fel nem tudja idézni magában, a mese pontos mibenlétét. Egy azonban teljesen biztos, a hófehér bundás őznek, halvány kéken ragyognak a szemei, patái aranylóan csillannak, még a fák lombjai miatti, gyér napfényben is. A hang, amelyet hallot, ismét felcseng, ezúttal az őz felől, aki láthatóan nem fél tőle, sőt testbeszéde olyan, mintha arra akarná buzdítani, hogy térjen le az ösvényről és kövesse őt.
- Anadán.
Egy elfnek a Királyok földjén járni, nem éppen veszélytelen, hiszen ki ne hallott volna az emberek által elvégzett kegyetlen és véres pogromokról, amelyek során kiűzték a nem emberi populációt, nemes országuk földjéről? Kevésbé nemes, inkább véres, de nagy tettek ideje volt az a korszak, amelynek hagyatéka még napjainkban is él az országban: az emberek többsége bizalmatlan az elfekkel, törpökkel és mindenféle egyéb fajokkal szemben. van akibe generációk sora óta beleivódott ereibe az xenofóbia és vannak olyanok is, akik attól tartanak, hogy a magányos vagy éppen ki csoportban átutazók kémek lehetnek.
Andrel Lyrien, mégis ezt az országot választotta vándorútja egyik célállomásának. Ki tudja, hogy pontosan mi vitte erre? Hiszen a vándorút csalfa jószág, rálépünk, elkezdünk járni rajta és azon kapjuk magunkat, hogy ismeretlen utakon, felfedezetlen vidékeken járunk, netalán neve sincs, régi romok között bóklászunk. A Déli Erdőben, erről történetesen szó sincs, a zöld itt vígan burjánzik, zabolázatlanul, szabadon. Magas fák illatoznak, virágaik szirmait büszkén bontván ki, hogy az erdőt, az élet éteri üzenetével borítsák. Az állatok többsége, amelyeket Andrel lát útja során, büszke, egészséges tartásúak. S tulajdonképpen egy állattal kapcsolatban történik, vándor útja során talán első, legfurcsább tapasztalata.
Amint elhalad egy öreg, nagyra nőtt tölgy mellett, egy hangot hall maga mögül.
- Anadán. - nem fenyegető a hanghordozás, inkább, mintha a múlt - vagy a jövő -, egy eldugott szegletéből hangzana vissza, a sejtelmes hang. Ha megfordul, semmit sem lát, csak a maga mögött hagyott gyalogösvényt, ami az erdőn keresztül vezet.
- Anadán. - újra felhangzik az ismeretlen hang, újfent mögüle és csodák csodájára Andrel szeme elé, egy gyönyörű Őz kerül. Talán gyermekkorában, utoljára a mesékben hallott, eme állatról, bár fel nem tudja idézni magában, a mese pontos mibenlétét. Egy azonban teljesen biztos, a hófehér bundás őznek, halvány kéken ragyognak a szemei, patái aranylóan csillannak, még a fák lombjai miatti, gyér napfényben is. A hang, amelyet hallot, ismét felcseng, ezúttal az őz felől, aki láthatóan nem fél tőle, sőt testbeszéde olyan, mintha arra akarná buzdítani, hogy térjen le az ösvényről és kövesse őt.
- Anadán.
Andrel Lyrien
Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 10
Erőpont: 0
//Előzmény: Griffel Kahlvarba//
Mi a hit? Az igaz ösvény keresése? Az ez utáni vágyakozó sóvárgás? Babona? Nevelés? Vagy a felsőbb erők ezen az érzéken keresztül adnak jelet létezésükről? Andrel számára a hit fogalma egybefonódott a családéval. Ez vezette olyan utakra, amelyekre nem szeretett volna rálépni és nem hagyta eltévelyedni még a legsötétebb óráiban sem. Enélkül valószínűleg már rég lemondott volna arról, hogy valaha viszontláthatja szüleit és már egy bordélyban számolgatná pénzét azt remélve, hogy ha hisz, akkor több lesz neki.
Nem egyszerű elfként Kahlvarban ténykedni; az emberek lenézik, megvetik, vagy félnek tőle. Nem igazán látni fajtájabelit. Nem is erre kellene keresnie őket, de mégis pont emiatt van most itt. A családja a lehetetlen nyomában indult útnak, így neki is ezt kellett tennie. De ő napok óta nem találkozott nem csak elffel, de emberrel sem. Jól tudta, hogy rejtse el magát és még a határőrök szemei elől is láthatatlan maradt. Rég kitanulta a mesterséget: nem kérdezünk és a másik egóját növeljük, hogy úgy érezze, ő irányít. Akkor hiúságában pöffeszkedve meg sem fordul majd a fejében, hogy esetleg tévedhet. Andrel persze nem gondolta így, de ösztönösen ráérzett az emberek gyenge pontjaira.
A Déli Erdőben húzta meg magát, senki nem kérdezett semmit. Elkerülte az uralkodó fajt. Nem akart feleslegesen összetűzésbe keverni senkivel, elvégre az keresztezte volna a számításait és jobb esetben is el kellett volna hagynia az országot. Vagy provinciát. Vagy prefektorátust. Vagy grófságot. Utánanézett mindennek, amit a helyről tudnia kell, de sosem volt érzéke a politikához. Végül úgy határozott, ahhoz, amit ő szeretne elérnie, nem feltétlenül szükséges ezek ismeretek, így felesleges terhet róttak volna csak elméjére.
Végre ismét ismerős, otthonos környezetben találta magát az erdő mélyén. Harmonikus egyedüllétében ismét megcsodálhatta a természetet és meglátta, hogy nem sokban különbözik hazájától. Kevesebb a fa, az élet, de ugyanolyan víg és hajthatatlan. Ha többen meglátnák ezeket a hasonlóságokat, talán kevesebb lenne az ellentét. Itt is ugyanolyan erősen mutatkozott meg, mint bárhol máshol. Ő pedig büszke volt, hogy a természet lehetőséget adott neki látni ezt.
Összehúzta magán a ruhát, amikor meghallott valakit az ő nevét szólítani. Egy pillanatra azt hitte, a ruha susogása és ezt meg is erősítette a tény, hogy hátrafordulva egy lényt sem látott maga előtt. Aztán ismét hívta valaki, egy rejtélyes hang, mely mintha egy másik visszhangja lenne csupán. Ekkor már komolyabban vette a jelet és egy -talán a hitéből fakadó erő okozta- látomás kelt életre a szemei előtt. Egy őzet látott, legalább annyira élőt, mint amennyire túlvilágit; azonnal felkeltette érdeklődését a csodálatos lény, amely távoli emlékeket idézett benne egy letűnt korról, melyben sokat nevetett. Nem tudta elhelyezni az állatot az ismert mesék világában, mégis úgy érezte, kötődik hozzá. A fenséges kisugárzása hittel telítette meg, hát még annak ráadásával, hogy az állat nem mutatott félelmet. Ő maga is így akart a jelenséghez viszonyulni és kíváncsian indult el felé, félszegen emelve fel karját, rögtön visszahúzva, amint az közelebb ért az állathoz. Tudta, hogy ez őzeket nem minden esetben szabad megérinteni, mégis többet akart tudni erről az entitásról.
- Megérinthetlek? - Kérdezi határozott hangon, ám tiszteletteljesen és ha engedélyt kap rá, úgy finom mozdulattal végigszántja kezét az állat hátán, ha pedig elutasító választ kap, úgy kíváncsiságának eleget téve érdeklődve indul el utána, már ha az állat valóban azt szeretné tőle, amit ő a testbeszédéből kiolvasott. Ebben az esetben óvatosan figyeli a környezetét, beles minden lomb mögé és fürkésző tekintetével igyekszik mindenre odafigyelni, amit az erdő nyújthat neki.
Mi a hit? Az igaz ösvény keresése? Az ez utáni vágyakozó sóvárgás? Babona? Nevelés? Vagy a felsőbb erők ezen az érzéken keresztül adnak jelet létezésükről? Andrel számára a hit fogalma egybefonódott a családéval. Ez vezette olyan utakra, amelyekre nem szeretett volna rálépni és nem hagyta eltévelyedni még a legsötétebb óráiban sem. Enélkül valószínűleg már rég lemondott volna arról, hogy valaha viszontláthatja szüleit és már egy bordélyban számolgatná pénzét azt remélve, hogy ha hisz, akkor több lesz neki.
Nem egyszerű elfként Kahlvarban ténykedni; az emberek lenézik, megvetik, vagy félnek tőle. Nem igazán látni fajtájabelit. Nem is erre kellene keresnie őket, de mégis pont emiatt van most itt. A családja a lehetetlen nyomában indult útnak, így neki is ezt kellett tennie. De ő napok óta nem találkozott nem csak elffel, de emberrel sem. Jól tudta, hogy rejtse el magát és még a határőrök szemei elől is láthatatlan maradt. Rég kitanulta a mesterséget: nem kérdezünk és a másik egóját növeljük, hogy úgy érezze, ő irányít. Akkor hiúságában pöffeszkedve meg sem fordul majd a fejében, hogy esetleg tévedhet. Andrel persze nem gondolta így, de ösztönösen ráérzett az emberek gyenge pontjaira.
A Déli Erdőben húzta meg magát, senki nem kérdezett semmit. Elkerülte az uralkodó fajt. Nem akart feleslegesen összetűzésbe keverni senkivel, elvégre az keresztezte volna a számításait és jobb esetben is el kellett volna hagynia az országot. Vagy provinciát. Vagy prefektorátust. Vagy grófságot. Utánanézett mindennek, amit a helyről tudnia kell, de sosem volt érzéke a politikához. Végül úgy határozott, ahhoz, amit ő szeretne elérnie, nem feltétlenül szükséges ezek ismeretek, így felesleges terhet róttak volna csak elméjére.
Végre ismét ismerős, otthonos környezetben találta magát az erdő mélyén. Harmonikus egyedüllétében ismét megcsodálhatta a természetet és meglátta, hogy nem sokban különbözik hazájától. Kevesebb a fa, az élet, de ugyanolyan víg és hajthatatlan. Ha többen meglátnák ezeket a hasonlóságokat, talán kevesebb lenne az ellentét. Itt is ugyanolyan erősen mutatkozott meg, mint bárhol máshol. Ő pedig büszke volt, hogy a természet lehetőséget adott neki látni ezt.
Összehúzta magán a ruhát, amikor meghallott valakit az ő nevét szólítani. Egy pillanatra azt hitte, a ruha susogása és ezt meg is erősítette a tény, hogy hátrafordulva egy lényt sem látott maga előtt. Aztán ismét hívta valaki, egy rejtélyes hang, mely mintha egy másik visszhangja lenne csupán. Ekkor már komolyabban vette a jelet és egy -talán a hitéből fakadó erő okozta- látomás kelt életre a szemei előtt. Egy őzet látott, legalább annyira élőt, mint amennyire túlvilágit; azonnal felkeltette érdeklődését a csodálatos lény, amely távoli emlékeket idézett benne egy letűnt korról, melyben sokat nevetett. Nem tudta elhelyezni az állatot az ismert mesék világában, mégis úgy érezte, kötődik hozzá. A fenséges kisugárzása hittel telítette meg, hát még annak ráadásával, hogy az állat nem mutatott félelmet. Ő maga is így akart a jelenséghez viszonyulni és kíváncsian indult el felé, félszegen emelve fel karját, rögtön visszahúzva, amint az közelebb ért az állathoz. Tudta, hogy ez őzeket nem minden esetben szabad megérinteni, mégis többet akart tudni erről az entitásról.
- Megérinthetlek? - Kérdezi határozott hangon, ám tiszteletteljesen és ha engedélyt kap rá, úgy finom mozdulattal végigszántja kezét az állat hátán, ha pedig elutasító választ kap, úgy kíváncsiságának eleget téve érdeklődve indul el utána, már ha az állat valóban azt szeretné tőle, amit ő a testbeszédéből kiolvasott. Ebben az esetben óvatosan figyeli a környezetét, beles minden lomb mögé és fürkésző tekintetével igyekszik mindenre odafigyelni, amit az erdő nyújthat neki.
Neta- Admin
Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Erőpont: 0
Andrel Lyrien és a Déli Erdő Szelleme?
Kérdésére egyáltalán nem ad világos, egyértelmű választ, a pompás állat, de mielőtt hozzá érhetne, az őzekre jellemző mozgással tova üget. Éppen csak pár métert, majd visszanéz. Ez viszont egyértelmű utalás arra, hogy kövesse Andrel. A hófehér állat vidám kecsességgel üget, szökdécsel, mindig előrébb és előrébb egy pár métert, míg végül Andrel azon kaphatja magát, hogy sokkalta messzebb van az ösvénytől, mint ahogyan azt elsőre gondolta volna. Hiába fülel, sajnos az a tény, hogy ritkán használt gyalogútról van szó, nem teszi lehetővé, hogy mások hangját meghallva, visszataláljon az útra. Az őz azonban újfent megáll előtte, büszkén kihúzza magát és a különös hang, újra felhangzik.
- Anadán.
Andrelnek, tulajdonképpen, lassan nincs más lehetősége, mint követni a pompás és fenséges állatot, amely egy patak közelébe vezeti. Ebben, a férfi biztos lehet, hiszen hallja a víz csobogását. A fák törzsére, a vízfelszínen megcsillanó Nap fénye, kékes-arany fényjátékot fest és ahogy a patak csörgedezik és hullámzik, a fények mintha táncot járó tündérek volnának. Tündéreknek azonban nyoma sincs, az őznek azonban még mindig van. Egy nagyobbacska, ágait a patak fölé lógató fűz mögé szökken, aztán szem elől veszíti az őzet. Az állat nem ugrik elő a fűz mögül, de a hang újra felcsendül.
- Anadán.
A patak vígan csörgedezik, csobog és hullámzik, mintha valami, lágy óvatossággal keverné fel a vízét. A madarak gondtalanul dalolnak, a rovarok, köztük kabócák, szöcskék és tücskök, hangosan ciripelnek.
Kérdésére egyáltalán nem ad világos, egyértelmű választ, a pompás állat, de mielőtt hozzá érhetne, az őzekre jellemző mozgással tova üget. Éppen csak pár métert, majd visszanéz. Ez viszont egyértelmű utalás arra, hogy kövesse Andrel. A hófehér állat vidám kecsességgel üget, szökdécsel, mindig előrébb és előrébb egy pár métert, míg végül Andrel azon kaphatja magát, hogy sokkalta messzebb van az ösvénytől, mint ahogyan azt elsőre gondolta volna. Hiába fülel, sajnos az a tény, hogy ritkán használt gyalogútról van szó, nem teszi lehetővé, hogy mások hangját meghallva, visszataláljon az útra. Az őz azonban újfent megáll előtte, büszkén kihúzza magát és a különös hang, újra felhangzik.
- Anadán.
Andrelnek, tulajdonképpen, lassan nincs más lehetősége, mint követni a pompás és fenséges állatot, amely egy patak közelébe vezeti. Ebben, a férfi biztos lehet, hiszen hallja a víz csobogását. A fák törzsére, a vízfelszínen megcsillanó Nap fénye, kékes-arany fényjátékot fest és ahogy a patak csörgedezik és hullámzik, a fények mintha táncot járó tündérek volnának. Tündéreknek azonban nyoma sincs, az őznek azonban még mindig van. Egy nagyobbacska, ágait a patak fölé lógató fűz mögé szökken, aztán szem elől veszíti az őzet. Az állat nem ugrik elő a fűz mögül, de a hang újra felcsendül.
- Anadán.
A patak vígan csörgedezik, csobog és hullámzik, mintha valami, lágy óvatossággal keverné fel a vízét. A madarak gondtalanul dalolnak, a rovarok, köztük kabócák, szöcskék és tücskök, hangosan ciripelnek.
Andrel Lyrien
Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 10
Erőpont: 0
Andrel beleegyezésnek tekinti a lény hallgatását, még ha lüktető szívverése el is riaszthatta volna. Mikor az állat egyértelmű, vagy egyértelműnek tűnő jelzést tesz, hogy kövesse, habozás nélkül nekivág, bár bizonytalanul tekintget olykor-olykor hátra. Időnként megfigyeli környezetét, hátha valami alapján tud majd tájékozódni, ám semmi nem üti meg a fülét. Egyedüli emberi lényként, mégsem magányosan járja az utat.
Egyre növekvő izgalommal követi a jószágot, aminek szíve pulzálása jó indíkátora lehetne, mégis minden lépését megfontolja. Úgy gondolja, vissza tudna térni az ösvényre, bár minden megtett méter után csökken az ebbe vetett hite. Valamit látni fog, úgy gondolja. Az őz mesék büszke állataként bizonyára nem csalná tévútra, hiszen a Nevén szólítja.
Eltöpreng az arany-kék fényjáték tündöklésében állva és egy pillanatra lehunyva a szemét mélyet szippant a friss levegőből. Mire feltekint, az állat eltűnik és talán csak az elméjében játszó visszhang emlékeztet létezésére.
A patakhoz lépve lassan leguggol és hosszan mered a rá visszatekintő tükörképére; nem hiúságból teszi ezt: úgy érzi, talán sikerül meglátnia valamit, ami segíthet újra az őz nyomára bukkanni. Pontosabban valaminek a hiányát keresi amivel újra felfedezheti. Ha sokáig nem történik semmi, keveset kortyol a vízből, majd elindul arra, amerre az őzet utoljára látta.
Egyre növekvő izgalommal követi a jószágot, aminek szíve pulzálása jó indíkátora lehetne, mégis minden lépését megfontolja. Úgy gondolja, vissza tudna térni az ösvényre, bár minden megtett méter után csökken az ebbe vetett hite. Valamit látni fog, úgy gondolja. Az őz mesék büszke állataként bizonyára nem csalná tévútra, hiszen a Nevén szólítja.
Eltöpreng az arany-kék fényjáték tündöklésében állva és egy pillanatra lehunyva a szemét mélyet szippant a friss levegőből. Mire feltekint, az állat eltűnik és talán csak az elméjében játszó visszhang emlékeztet létezésére.
A patakhoz lépve lassan leguggol és hosszan mered a rá visszatekintő tükörképére; nem hiúságból teszi ezt: úgy érzi, talán sikerül meglátnia valamit, ami segíthet újra az őz nyomára bukkanni. Pontosabban valaminek a hiányát keresi amivel újra felfedezheti. Ha sokáig nem történik semmi, keveset kortyol a vízből, majd elindul arra, amerre az őzet utoljára látta.
Neta- Admin
Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Erőpont: 0
Andrel bármennyire is csipkedi magát és próbálja utolérni az őzet, amely szinte hívogatja, mégis elveszíti szem elől. A hűvöslevegőt, ahogy letüdőzi, úgy érzi, hogy felfrissül, a fáradtsága egyszerűen elmúlik. Az őz azonban eltűnt a szeme elől. Hiába az Anadán érzékei, amelyek jelentősen jobbak, mint egy emberé, sehogyan sem sikerül még meg sem hallani az állatot. A patak hűs víze hívogató, s mivel nem látja az őzet, úgy dönt, hogy iszik a vízből. Mielőtt azonban a kezébe mert vízből kortyolhatna egy jót és megízlelhetné a csordogáló nedűt, egy hang üti meg a fülét ami egyenesen a háta mögül érkezik.
- Én a helyedben nem tenném. - a hang egy gyermek hangja, ahanghordozásban nincs semmi fenyegető, egyszerűen figyelmezteti arra, hogy ne igyon a patak vizéből. ha megfordul Andrel, hogy szembe kerüljön a hang gazdájával egy aranyló szőke fürtökkel bíró, kéken izzó szemű kisfiút pillanthat meg maga előtt. A gyermek öltözékének színe, szinte megegyezik a korábban látott őz bundájának a színével. Közelebb lépked a patakhoz és rámutat.
- Látod? Szennyezet! - mutat a patakra és Andrel meg is pillanthatja, hogy egy bíbor-feketés csík halad keresztül a patak vizén.
- Szüntesd meg a szennyezés forrását! Ez minden élőnek az érdekét kell szolgálja. - mondja és mosolyogva pillant a férfira.
- Én a helyedben nem tenném. - a hang egy gyermek hangja, ahanghordozásban nincs semmi fenyegető, egyszerűen figyelmezteti arra, hogy ne igyon a patak vizéből. ha megfordul Andrel, hogy szembe kerüljön a hang gazdájával egy aranyló szőke fürtökkel bíró, kéken izzó szemű kisfiút pillanthat meg maga előtt. A gyermek öltözékének színe, szinte megegyezik a korábban látott őz bundájának a színével. Közelebb lépked a patakhoz és rámutat.
- Látod? Szennyezet! - mutat a patakra és Andrel meg is pillanthatja, hogy egy bíbor-feketés csík halad keresztül a patak vizén.
- Szüntesd meg a szennyezés forrását! Ez minden élőnek az érdekét kell szolgálja. - mondja és mosolyogva pillant a férfira.
Andrel Lyrien
Karakterlap
Szint: I.
Fókuszpont: 10
Erőpont: 0
Minden igyekezetét semmibe véve, az őz nem hagyja, hogy utolérje. Egyszerű játék, bizonytalanság, vagy valami komolyabbnak az előjátéka? Andrel nem tudja eldönteni és részben ezért is követi az állatot olyan elszántan.
A patakban megpillantja szemének szomorú árnyalatát és nem tudja hova tenni a helyzetet. Nem rossz szándék vezérli, de talán túl messzire ment. Talán arroganciája és ambíciói megtagadják tőle a nemes vad megközelítésének lehetőségét.
A figyelmeztető hangra azonnal megpördül, a víz hangos placcsanással kerül vissza a mederbe. Pupillája kitágul, ahogy meglátja a fiúra borított aranyló szőrmének tűnő viseletet - meglepő véletlen -ha valóban az-, aminek tényét feljegyzi magában, de egyelőre semmit nem kezd vele.
Félénken visszafordulva megpillantja a fiú aggodalmának okát és korábbi meglepettségénél csak a mostani borzalma válik nagyobbá, ahogy megpróbálja összerakni, mi is történt itt.
- Vér - mondja magának, aztán odafordul a fiúhoz -, ugye?
Elnyomja vágyát, hogy megkérdezze a fiút, ki ő és tekintetével a szennyezés forrásának irányában kezd keresgélni. Ha máshonnan, esetleg messziről folyik ide a vér -vagy egyéb szennyezés-, valószínűleg nem talál itt nyomokat, mégis kutat utánuk, ahogy a mocsok feltételezhető eredete felé veszi az irányt. Közben néha a fiúra pillant, megerősítésre várva, ám hamarosan egyre bátrabb léptekkel folytatja útját. Rövidesen felajzza az íját és fülét is hegyezi, hátha meghall valamit, elsősorban emberek hangját.
A patakban megpillantja szemének szomorú árnyalatát és nem tudja hova tenni a helyzetet. Nem rossz szándék vezérli, de talán túl messzire ment. Talán arroganciája és ambíciói megtagadják tőle a nemes vad megközelítésének lehetőségét.
A figyelmeztető hangra azonnal megpördül, a víz hangos placcsanással kerül vissza a mederbe. Pupillája kitágul, ahogy meglátja a fiúra borított aranyló szőrmének tűnő viseletet - meglepő véletlen -ha valóban az-, aminek tényét feljegyzi magában, de egyelőre semmit nem kezd vele.
Félénken visszafordulva megpillantja a fiú aggodalmának okát és korábbi meglepettségénél csak a mostani borzalma válik nagyobbá, ahogy megpróbálja összerakni, mi is történt itt.
- Vér - mondja magának, aztán odafordul a fiúhoz -, ugye?
Elnyomja vágyát, hogy megkérdezze a fiút, ki ő és tekintetével a szennyezés forrásának irányában kezd keresgélni. Ha máshonnan, esetleg messziről folyik ide a vér -vagy egyéb szennyezés-, valószínűleg nem talál itt nyomokat, mégis kutat utánuk, ahogy a mocsok feltételezhető eredete felé veszi az irányt. Közben néha a fiúra pillant, megerősítésre várva, ám hamarosan egyre bátrabb léptekkel folytatja útját. Rövidesen felajzza az íját és fülét is hegyezi, hátha meghall valamit, elsősorban emberek hangját.
Neta- Admin
Karakterlap
Szint: Admin
Fókuszpont: Bújócskára épp elég
Erőpont: 0
Olybá tűnik, hogy a gyermek, aki eléggé kilóg a normális és átlagos gyermekek sorából eléri a célját és az anadán férfi nem iszik a patak vizéből, amelyben a szennyeződés úszkál. Sikerrel járt a gyermek vagy legyen ez bármi is, amikor Andrel elindul a szennyeződés forrásának az irányába. A szőke apróság megrázza fejét, amikor felmerül a kérdés, hogy a látott szennyződés, az vér-e, ezzel egyértelmű választ ad arra, hogy nem az.
- Tudod, régen volt ennek az erdőnek egy Őrzője! Kevesen maradtak, akik olyan lelkesen látják el a feladatukat, mint az Őrzők. Tartok tőle, hogy ez az Őrző elveszett, ami elég baj, mert egyáltalán nem kicsi. Sőt! Mondhatni elég nagy. - mondja a gyermek és közben felzárkózik a férfi mellé. Nem úgy tűánik, mint aki fiatal korából adódóan ne tudna egyóütt haladni az anadánnal. időnként Andrel fejében még az is megfordul, hogy neki kell a gyermek után "kocognia", hogy egyáltalán utolérje.
Andrel hiába ajza fel az íjat, egyetlen emberektől származó hangot sem hall. Helyette egyre sűrűbb és sűrűbb a bozótos, amerre mennek és az íjat lassan el kell, hogy tegye. A gyermek, mit sem törődve a bozóttal, a szúrós ágakkal és a vadnövények, kapaszkodó indáival, olyan könnyedén halad, mintha maga az erdő lenne. A szokatlan páros, a patak vizét követve, egy mohával, kúszónövényekkel befedett márvány laphoz ér. A márvány lap alján egy félköralakú lyuk nyílik és abból csordogál, felthetően a beltérből kifelé a víz, amely alkotja a patakot. Itt sűrűbben látszódik a szennyeződés, egyértelmű, hogy az ajtó által elzárt területről folyik a víz. Ott a patak forrása.
- Megérkeztünk! - hallatszik lelkesen és a gyermek megkocogtatja a márványlapot, mire az kékes fénnyel feldereng.
- Én nem nyithatom ki, rád vár a feladat, hogy megold ezt a problémát!
- Tudod, régen volt ennek az erdőnek egy Őrzője! Kevesen maradtak, akik olyan lelkesen látják el a feladatukat, mint az Őrzők. Tartok tőle, hogy ez az Őrző elveszett, ami elég baj, mert egyáltalán nem kicsi. Sőt! Mondhatni elég nagy. - mondja a gyermek és közben felzárkózik a férfi mellé. Nem úgy tűánik, mint aki fiatal korából adódóan ne tudna egyóütt haladni az anadánnal. időnként Andrel fejében még az is megfordul, hogy neki kell a gyermek után "kocognia", hogy egyáltalán utolérje.
Andrel hiába ajza fel az íjat, egyetlen emberektől származó hangot sem hall. Helyette egyre sűrűbb és sűrűbb a bozótos, amerre mennek és az íjat lassan el kell, hogy tegye. A gyermek, mit sem törődve a bozóttal, a szúrós ágakkal és a vadnövények, kapaszkodó indáival, olyan könnyedén halad, mintha maga az erdő lenne. A szokatlan páros, a patak vizét követve, egy mohával, kúszónövényekkel befedett márvány laphoz ér. A márvány lap alján egy félköralakú lyuk nyílik és abból csordogál, felthetően a beltérből kifelé a víz, amely alkotja a patakot. Itt sűrűbben látszódik a szennyeződés, egyértelmű, hogy az ajtó által elzárt területről folyik a víz. Ott a patak forrása.
- Megérkeztünk! - hallatszik lelkesen és a gyermek megkocogtatja a márványlapot, mire az kékes fénnyel feldereng.
- Én nem nyithatom ki, rád vár a feladat, hogy megold ezt a problémát!
Similar topics
|
|
|