Túl sok gondolat kavargott azon a napon a fejedben. Sok gondolat, de mégis ugyanazon a téma körül pörögtél újra és újra. Az ezüsthajú lány, talán már mérföldekre járhat innen, vagy az is lehet, hogy a közelben ólálkodik még furcsa társaival együtt. Ki tudhatja, hogy a sors milyen útvonalat szabott meg számotokra, de víziód által biztosra tudtad, hogy még összemos majd benneteket az élet.
A barakkokba betévedve népek sokasága kísért szemeivel. Úgy tűnik, túl gyorsan terjednek a szóbeszédek a kis településen, s akaratlanul is megütötte a füled az alábbiak: Az a legény volt, egyes egyedül! Milyen fiatal, és egy ogre ellen? Még a végén ott hagyja a fogát, szerencsétlen. Nem hatottak e szavak bántóan, s kétségeiknek talán még mélyebb árkot is áshatott valamilyen hátsóbb erő.
Álmaid zavartalanul teltek a sötét barakkban. A szomszédok horkolása sem volt olyan erős, hogy elkergethessék a lelked magányát, de minden rosszt idővel a jó követ. Ez az egy idézet vígasztalhatott, de végül hamar elérkezett a hajnal, s céltudatossággal bukkantál elő a óvó falak mögül. Külhon teljes pompáját átnyújtotta, s mindez nosztalgikusan hathatott. Lagos is nézett már ki így, s a Süvöltő hegység lenyűgöző látképe csak tetőzte a nap hangulatát. Festői látképben van részed, s ez az egész valószínűleg jó időre mindennapjaid részévé fog válni. A madarak csivitelését az utcán haladva nemsokára az üllőn pattogó kalapács hangja váltotta fel. Blombark műhelye úgy tűnt egy percre sem nyugszik meg, s a forró kályha még mindig okádta magából a hívogató narancssárga lángnyelveket. A mesterember éppen tanoncait igazgatta a sorok között, s mint egy szorgos hangyaboly tette vette mindenki a maga dolgát. Blombark magas férfi volt. Magasabb az átlagemberektől. Mára már megőszült szakállát szén tarkította, s fél szemét egy bőr szíjjal takarta. Valószínűleg egy régi munkahelyi baleset vehette el a szeme fényét, de olybá tűnt szenvedélyén és megjelenésén ez korántsem ejtett csorbát.
- Csodabogár! – fogad a kovács, majd vállon ragad, s egy lócára ültet míg a történetedet meséled. Amint a Rozsdás Bökőre terelődik a téma, a férfi egy fél percre magadra hagy, majd egy kendőt nyom a kezedbe. Ahogy széthajtod az anyagot a régi Bökő markolata ragyog vissza rád rozsdás mosolyával.
- A dögből kiszedtük a vasat, élve kell hát a rozsdás seb pedig elvitte volna pár nap alatt. – köp egyet az ogre tiszteletére, majd a maradékot letörli csapzott szakállába.
- Mint mondod valami érdekesebb, és testhezállóbb kellene igaz-e? – vigyorodik el, majd hallgatva a pénzed hiányát, majd a portékáról való érdeklődésedet hangosan felkacag, s jókorát vág a mellette ágaskodó gerendára.
- Elég szolgálatot tettél. Na meg az ogre levágott karja is kellőképp kárpótolja a munkásokat. Az ogre csontjából rengeteg csecsebecsét lehet készíteni. Csodálom is, hogy azzal a fiú vasával sikerült levágnod a kezét. – méreget, végig miközben beszél hozzád. Minden irányból felméri a testedet, mindezt úgy, hogy szinte észre sem veszed, ahogy a fél szempár tetőtől talpig átfut. Ismét eltűnik, s a Bökő markolatát is magával viszi, majd újabb pár perc múlva magának is hoz egy lócát, s leül melléd.
- A mesterségem mimás volna mint az én szerelmem? A kohó melege, az üllő zenebonája amint edzed rajta az acélt. A megfeszülő izmok, s a rengeteg átvitt energia a fegyverekbe mind majd a harctéren fog együttes táncot járni. – ízesen megválogatott szavai szinte egy új világba röpítenek át, s tényleg egy olyan embert tisztelhetsz Blombark úrban ki mély szenvedéllyel, szeretettel űzi mesterségét.
- Egy jó kovács nem a legjobb munkákra törekszik. A jó kovács megtalálja a kuncsaftjának azt a képességét melyet végül átültethet a fegyverébe. Sosem egy darab vason vagy ércen dolgozol, hanem mindig egy másik ember életén. Ha rossz a fegyver, az ember elhanyatlik. De ha a lelkedet egyesíted a munkáddal, az majd vigyáz a forgatójára. Ezt próbálom megtanítani ezeknek a huligánoknak, de talán neked elég lesz pár jó tanács is. – szerszámos övéről egy kalapácsot húz elő. Nem a legnagyobb kalapács amit valaha láttál, s nem is tűnt olyan eszköznek mellyel egy fegyvert meglehetne munkálni.
- Az első kalapácsom volt, s a legaprólékosabb munkák elvégzésére is tökéletesen alkalmazható persze a hozzá értő kezekben. – nyújtja feléd a kalapácsot. – Legyen a tiéd, és ha majd időd engedi, jöjj el újra. Vagy keresd fel az Űllőfalók társaságát. A legjobbak a vidéken, s ha meglátják a kalapácsot tudni fogják ki küldött. - kacsint rád az öreg, legalábbis annak tűnik hogy kacsint, hiszen fél szemmel nem sűrűn kacsintanak az emberek. Miután befejezi mondandóját feláll, s munkának lát, de végezetül még utánad szól.
- Holnap várlak. Lesz egy kis meglepetésünk! – nem igazán sikerült rájönnöd, hogy mit is akar Blombark, de talán jobb is úgy, ha ezt az egészet meghagyod a holnap rejtelmének.
A kovácsműhelyt elhagyva a város közepén álló tornyot céloztad meg. Jól tudtad, hogy Herbaldék valószínűleg Gultargal töltik a napjukat. A toronyhoz vezető hídon átkelve eléd tárult az ovális kapu, mely a mágusok tornyába vezetett. Előtte sűrű tömeg bolyolt, s a jól ismert Ogre alakját is sikerült kivenned. Előrébb túrtad magad a tömegbe, majd sikerült megállnod Leria és Torak mellett. Ahogy az ogréra emeleted a tekinteted szemeid elkerekedtek. Herbald parancsnok vértezett ökle hatalmasat durrant az ogre állán. Teste megremegett, láncai belefeszültek, ahogy tehetetlenül próbálta viszonozni a parancsnoknak az ütést.
- Beszélj te átkozott! – bömbölt Herbald majd újabb ütést mért a tehetetlen Gultargra.
- Elég lesz. – hallatszott fel egy eddig ismeretlen hang. Irányába fordulva egy csuklyás férfi lépett elő a torony kapujából. – Egy ogre makacs. Ostoba, de jó emlékezetű jószág. – Gultarg szemeiben sosem látott rettegés lett úrrá, s vérző pofáját megpróbálta elfordítani a férfiétől. – Egyszerű, brutális katonának képezték, s jó messzire bandukolt hazulról, nem de? – veti az ogre felé pökhendi hanglejtéssel kérdését, mire valami megmagyarázhatatlan erő rántotta a férfi felé Gultarg fejét.
- Szálj. Ki. A. FEJEMBŐL! – üvöltötte a bestia majd a csuklyás kántálni kezdett. Érthetetlen nyelven beszélt, s mintha egyre sötétedett volna köröttetek. A férfi végül befejezte, s a lény szemei felakadtak, homlokából egy ezüstös fényhuzal kúszott a tömeg és a torony közé. A fonal hirtelen elevenedett meg, s egy mozgó műsor vette kezdetét. Egy műsor, mely az ogre szemszögéből vetített képek alkották. Hamar ráeszméltél, hogy ezek Gultarg emlékei, s baljós érzés ölelt körbe. A képeken rengeteg lény vonult, valamiféle barlangban. Megszámlálhatatlan seregük jó ideig masírozott, mígnem egy csarnokba értek. Kisvártatva egy magasabb porondon megjelent egy fekete acélba öltözött lény. Karjait a magasba emelte, s a kezében fogott királykék szikla, vakító, kékes fénybe borította az egész csarnokot. A képek azonnal véget értek, s a tömeg azonnal csivitelni kezdett. Gultarg feje elhajlott, s füleiből, orrából patakokban folyt fekete, undorító vére.
- Lehetetlen.
- Mégis lehetséges parancsnok. – nyugtatta a köpenyes Herbaldot, majd sarkon fordult. – Készítse a katonákat, ha még meg akarjuk élni a következő éjszakát. A Vas Horda nem fog senkinek kegyelmet szolgáltatni. – majd elvonult, s a torony kapuja bezárult. Értetlenül kapkodtad a fejed, s a kétségbeesett arcok sem árulkodtak nyilvánvaló dolgokról. Leria és Tordak, szinte szinkronizált sóhajtása végül megtörte számodra az aggodalmas másodperceket, majd kérdőre vonó tekintetedet szavaik nyugtatták.
- Az elmúlt héten, egy üstökös csapódott a Süvöltő hegységbe. Kerestük az égitestet, de teljes mértékben nyoma veszett.
- Az a mende mondö jári’, hogy aki birtokol egy égkőt, sokra viheti az életben. Erő, hatalom. Boci cshecse’!
- De senki sem tudja mi is lehet az. – lépett közelebb Herbald, s egy fehér kendővel törölgette véres öklét. – De az, hogy ellenségünk kezében van ez a tárgy, nagyon nagy bajhoz vezethet. – ettől talán jobb nem is történhetett volna gondoltad, de talán most minden Külhonon múlik és rajtad, hogy megfékezzék azt a jövőt, mely a közeli hegyekből indul majd.
by 
